Távol a világ zajától - öt nap a Zempléni rengetegben

Tavaszi Zempléni túránk alkalmával / Kalandozás Magyarország legészakibb szegletében 1. rész , Kalandozás Magyarország legészakibb szegletében 2. rész / már eldöntöttük, hogy az idén ősszel visszatérünk a Zemplén csodás hegyei közé. Terveink között szerepelt, hogy közel 10 év kihagyás után, ismét meglátogassuk a Regéci várat, amit -hasonlóan a Füzéri várhoz- szintén felújítottak, átépítettek, újjáépítettek...stb. kinek hogy tetszik, vagy kinek hogy nem... És azt is eldöntöttük, hogy egy olyan szálláshelyet keresünk magunknak október végére, amerre a madár se jár... sikerült is ilyet találni, éspedig az Istvánkúti kulcsosházban.

Az Istvánkúti kulcsosház

Előző blogjaimban írtam a hegységről, és egyébként is van róla bőven szakmai leírás, így most ebbe én nem is mennék bele mélyebben. A hegység különleges atmoszféráját nem is csak kizárólag a természeti vagy kulturális értékei adják meg, hanem még az is, hogy ide sajnos -vagy szerencsére- nem járnak nagy tömegek kirándulni, hazánk eldugott szegletének számít a Zemplén még ma is. Ide nem egy sétagalopp eljutni, akár egyénileg saját járművel, akár közösségi -tömegközlekedési- járattal próbálkozunk. Akkor lássuk csak... elindultunk hajnali 4.40-kor és megérkeztünk Háromhutára 13 óra után. Onnan még két óra gyaloglás volt a szállás. Egyszóval lényegében egész nap utaztunk. Hazafelé reggel 7-kor indultunk Istvánkútról és 18.15-re értünk haza....  Ebben volt sorban: A PÁEV kisvonata, menetrendszerű volán járat, vonatpótló busz, IC vonat, gyorsvonat és személyvonat. És persze a két lábunk, mint fő közlekedési eszközünk. Döntse el mindenki maga, hogy ez sok vagy kevés, egy biztos, mi jövő tavasszal ismét jövünk.

Szalamandra lapul a forrás közelében

És akkor néhány szó -és természetesen kép is- a házról. Maga a szállás mint olyan, kulcsosház jellegű. Bár turistaháznak -is- nevezik, ez megtévesztő lehet, hiszen senki sincs aki fogadja a vendéget, és nem lehet csak úgy egyszerűen betoppanni, hogy itt szeretnék aludni ma este... A kulcsot Debrecenben lehet átvenni vagy postán küldik el, mint nekünk is. A ház bérleti díja 500ft./fő/éj. A ház minősége és felszereltsége -szolgáltatásai- ennek az összegnek megfelelőek. Áram nincs, a világításról mindenki maga gondoskodik. Elektromos kütyükhöz tartalék elemek, és külső akkuk feltétlen kellenek. A hagyományos kis viaszgyertyák felejtősek, néhány óra alatt elégnek, a fejlámpa pedig hosszútávon bent kényelmetlen. Mi a paraffinolaj tartalmú mécsesekre szavazunk, ezek égési ideje több mint 48 óra. /Petróleum vagy gázlámpát a méretei és sérülékenységük miatt nem hozunk./ Gyertya általában van a házban, de illik legalább annyit otthagyni, vagy többet, mint amennyi volt. Így van ez a tűzifával is, amit magunknak kell begyűjteni az erdőről, és összevágni is. Ehhez minden eszköz megtalálható a házban. Vízért pedig a kb. 150 méterre levő István-kúthoz kell menni, ami természetesen nem kút, csak egy forrás. A vízhordásban néhány kanna lesz segítségünkre. A házban van egy "konyha" elnevezésű helyiség is, amit mi nem használtunk, csupán az ott található vasszekrényt, amiben az ételeket tároltuk. Ez több okból is praktikus, hiszen abban a helyiségben mindössze +10'C volt, tehát hűtőszekrény helyett is jó, és érdemes tudni, hogy a ház nem rágcsálómentes.... de a vasszekrénnyel ők sem bírnak. Rusztikus hangulatú pottyantós budi a ház mögötti erdőben... sötétedés után a félősebbeknek csak felnőtt kíséretében ajánlott a meglátogatása... Ja, és természetesen térerő sincs... egyik szolgáltatótól sem.

Az összeállításban a ház látható, a forrás, és két belső kép a szobáról, egy este a gyertyákkal és egy ebédidőben... Mi jelentette a komfortot? Volt egy szobánk, amit lehetett fűteni. Fürdés lavórban a kályha mellett. Asztalnál ettünk főtt ételt, és volt sörünk is...   

Természetesen minden kaját mi cipeltünk fel a házhoz, a teljes 5 napi menüt, plusz egy napi tartalékot is. Mert nem szerettünk volna csak azért lemenni a faluba, hogy vegyünk egy kenyeret mondjuk... már ha találunk nyitva boltot és kenyeret is boltban éppen akkor.... Ennek a vidéknek ez a szépsége még ma is. És ezeknek a túráknak is. Ha bármit otthon hagytál, elfelejtettél, vagy csak úgy kellene, akkor bizony nagy sz..rban vagy... mert nincs, és lehet, hogy nem is lesz! Egyébként az ételek melegítését, főzését, a tea és kávéfőzést, és a fürdővíz melegítését is a szobai kályhán oldottuk meg.

Az Istvánkúti kulcsosházhoz két út vezet a legpraktikusabban, Háromhutáról /buszmegálló / vagy a PÁEV Rostallói végállomásáról, persze abban az időszakban, amikor jár is a vonat. Mi pont az utolsó őszi hétvégi járatot fogtuk ki. Mindkét helyről egyaránt nagyjából 4km-es az út, de Háromhuta felől kissé több a szintkülönbség. A Mlaka rétig mindkét beindulási pont felől a sárga sáv jelzés visz fel. Ott aztán belecsatlakozunk az országos kékbe, és egy kb. 20 perces séta után már a háznál vagyunk. A házba bejutni nem egyszerű, tekintve a zárak és a nyílászárók állapotát. Itt is érvényes, többet ésszel, mint erővel...!  Miután lepakoltunk a szobában, rögtön elkezdtük az ilyenkor szokásos műveleteket, begyújtás, szellőztetés /erősen ajánlott!/, takarítás. Ezek után jöhet a tűzifa és vízhordás, felkészülve az éjszakára. Vacsora kizárólag a hozott alapanyagokból. A konyhában van néhány alapvető általános célú edény, tányér, pohár, ezeket mindenképpen ajánlott elmosni használat előtt.

Miután mindennel megvagyunk, hallgatjuk a csendet, vagy éppen a tűz ropogását a kályhában, és azon gondolkozunk, vajon milyen lehetett az életük azoknak az embereknek, akik itt és ehhez hasonló helyeken élték le az életüket.... Aztán csend és nyugalom... lassan telnek az órák, megszoktuk, hogy otthon későn fekszünk.... sötét este van az erdőben, igazán sötét... felettünk éppen a Nagy Göncöl ragyog, rátelepszik az éjszaka a kis házra, amiben két elveszett lélek talált menedékre mindentől távol... aludni kell... bezárkózunk.    

Másnap reggel. Minden rendben van, jól telt az éjszaka. Mivel az időjárástól tettük függővé az útjainkat, reggel már igyekszünk kifürkészni azt, hogy mit hoz a nap további része. Csak délután indulunk el. Addig a szokásos ház körüli műveleteket csináljuk. Favágás, mert ugyebár szinte egész nap fűteni kell már, és ahhoz sok fa kell. Vízhordás, minden fellelhető edénybe. Kitakarítjuk a forrást a rengeteg falevéltől, behullott ágtól. Aztán ebédet készítünk. És jöhet a túra. A háztól sokfelé el lehet menni, közel s távol több remek célpont is van. Most a csupán 4 km-re található Kerek-kő lesz a cél. Semmi több, mert nem terveztünk hosszú utakat, legalábbis távolságra hosszúakat nem. Egyszerűen nem illik a hely szelleméhez a rohanás, a teljesítményhajhász kilométer gyűjtés. A Kerek-kő közelébe az országos kék sáv jelzésen juthatunk, miközben előbb érintjük a Mlaka-rétet, majd a Szpalanyica-rétet. Aztán a kék háromszög /csúcs/ jelzésre letérve érhetünk fel a közel 500 méter magas csúcsra. Pazar a kilátás észak és kelet felé. Az idő is szép. Ja, és találkoztunk egy turistával!

Kerek-kői panoráma

A csúcs

A Mlaka-réti pihenő

Nagyon szépek az erdők. Megfogott a kilátás is, de igazából az őszi erdő színei... Rengeteg vörös és narancs, sok sárga, és még zöld is akad. És a hihetetlenül kék ég. Miután késő délután visszaértünk a házhoz, jöhetett a szokásos rutin, tűz, víz, kaja, stb. De az a csend és nyugalom... ritka kincs manapság! Egyébként a Kerek-kő környékéről tudtunk telefonálni, de amúgy semmi kapcsolat a külvilággal. És jó is ez így, kellet most ez a pár nap. Derült az ég éjszaka, könnyedén felfelé száll a füst a kéményből, tudjuk, hideg lesz a hajnal, fagyni fog... 

Harmadik nap. Csendes éj volt... mi is lett volna más. Fagyott és derült az ég teljesen. Halljuk, hogy a távolban kocsikkal mennek az erdészeti úton... pedig még sötét van. Lassan indulunk mi is. Ma hosszabb útra indulunk, de ez csak időben lesz hosszú igazából, mert nem sietünk sehova... Élvezzük az őszi erdő szépségeit. És amúgy meg... irány Regéc! Regéc a házhoz nagyjából 12 km, legalábbis ha végig az országos kéket követjük, márpedig azt tesszük.Visszafelé a vártól a piros négyzet Háromhutáig, onnan pedig az első napról megismert kellemes emelkedésű sárga sáv jelzésen megyünk. Ez kb. 25 km és 800 méter szintemelkedés. Nem sok. De egy nézelődős, sétálós túrához nekünk pont jó.

A deres fűben még jónéhány őszi kikericset találtunk. Mobilos fotó.

Az Istvánkúti nyírjes /fokozottan védett terület!/ egy részlete

Az Istvánkúti nyírjes érdekes erdőrészen át vezet az OKT útvonala Regéc felé. A Nagy-Péter-mennykő 709 méter magas csúcsa csak egy 10 perces kitérő erről az útról, tehát nem szabad kihagyni, ha már arra jár az ember. A kilátás miatt mindenképpen megéri azt a kis sétát, bár mire odaértünk, pont beborult az ég és szürke lett minden...

A Nagy-Péter-mennykő 709 méter magas csúcsán

És persze a csúcsról elmentünk egy kicsit jobbra-balra, így találtunk rá erre a szépséges sziklás-őszi erdős hegyoldalra.

A Nagy-Péter-mennykő oldalában

Mivel azért annyi időnk nincs, hogy megvárjuk amíg esetleg szebb idő lesz fent a csúcson, így tovább indulunk a Pengő-kő irányába. Az szintén egy rövid kb. 3 perces kitérő a kékről, úgyhogy persze felmászunk. Kilátás semmi, de itt is vannak eldugott érdekességek, kicsivel arrébb, mint a jelzett út.

Méretes szikla a Pengő-kő oldalában

Innen -ha lehet azt mondani- kicsit jellegtelen erdei úton haladunk tovább Regéc felé. Erdészeti utak vannak mindenütt, de hatalmas a sár. Már aránylag közel járunk a faluhoz, amikor erre a ritkán fotózott kőre, táblára, és kis völgyre találunk.

A Kemence-kő és környéke

A képre kattintva nagyobb méretben elolvashatjuk az Országos Kék Turistaút történetét

Innen már nincs messze Regéc. Beérünk a faluba, sehol senki... A bolt csak 11-ig van nyitva hétköznap is, azt már éppen lekéstük... Na, akkor hajrá, gyerünk fel, megostromoljuk a várat...! És végre süt a nap is! 

A tavaszi Füzéri blogom is elég hosszúra sikerült... a várról sokat írtam....a kép is sok volt... most nem fogok túlzásokba esni, mert a neten bárki rákereshet a vár történetére, felesleges kimásolnom nekem is már ezredjére ugyanazt... Szóval csak röviden.

A Regéci vár építésének pontos ideje nem ismert. Egyes források 1285 környékére, más források inkább az 1300 évek legelejére teszik. Egyébként a "regéc" szó szláv eredetű, és szarvat jelent, amely utal a 639 méter magas hegy érdekes formájára, kettős észak-déli csúcsára, melyre a vár épült. A sorozatos háborúk, csaták közben több kézen is átment, mint ahogy az akkoriban szokás volt. Leghíresebb birtokosai, lakói azonban kétségkívül a Rákócziak voltak.  I. Rákóczi György Erdélyi fejedelem 1644-ben foglalta el, ettől kezdve a vár és uradalma Rákócziaké, melyet mellékrezidenciájukként használtak. Szívesen és sokat tartózkodtak itt, sőt, II. Rákóczi Ferenc néhány évig itt is nevelkedett a várban édesanyjával, Zrinyi Ilonával. Manapság ezért is emlegetik divatosan a Rákócziak sasfészkeként. A Thököly felkelés idején kuruc erősség volt, de 1685-ben a Habsburg csapatok elfoglalták, és 1686 május 2-án megkezdték módszeres elbontását, lerombolását.

Kilátás a  Regéci várhegy 639 méter magas sziklájáról. Háttérben a Zempléni-hegység tömbje.

A várhoz feljutni nem nehéz, jól jelzett utakon -pl. az OKT- nagyjából 2.5 km gyaloglás után érünk fel a várhoz. Természetesen mivel hétköznap van és még ráadásul október vége is... pangás van. Kb. 4 vendéggel találkozunk a várban az ott töltött bő egy óránk alatt. Ez szerintem hangulatosabbra, eredetibbre sikerült felújítás, újjáépítés, mint a Füzéri. Szezonon kívül nagyon ajánlott telefonon érdeklődni a vár nyitvatartásáról! +36-20-231-9562 és tel/fax: 46/387-533 e-mail: info@regec.hu 

Vajon a Rákócziak is gyönyörködtek a panorámában, és elméláztak-e néha az élet dolgain, lenézve az erdőkre, hegyekre? 

Ilyen lett a torony belső kialakítása

A várbüfében vettünk két sört a vacsoránkhoz, mert boltba hat napig nem mentünk, így az már sajnos elfogyott... És aztán irány a Huták-völgye, Háromhuta környéke, melyet terveink szerint jövő tavasszal fogunk felderíteni, mert ez most idő hiányában elmaradt.

A távolban Regéc vára sejlik az eltűnő fényben

Visszaútban a Mlaka-rét előtt már ránk sötétedett, így vethettünk egy pillantást a lemenő nap fényével megvilágított Regéci várromra. Nem túl messze egy lövés dörren. Előkerülnek a fejlámpáink, kivilágítjuk magunkat, nem szeretnénk mi is célpontokká válni. Este a vacsoránál igazán jól esett a Regécről hozott sör, a fürdés, és a kellemesen füst szagú, de legalább jól befűtött szoba biztonságos nyugalma.

Eljött a negyedik nap reggele is. Vízhordás, favágás, begyújtás... stb. Ma is remek időnk lesz, ezt már reggel látni. El is indulunk, hogy kicsit szétnézzünk a ház körül, és egy rövid kis kirándulás keretében megmásszuk a Sólyom-bérc szikláit.

Az Istvánkúti vadászház, sajnos nagyon rossz állapotban

A vadászház és a kulcsosház közötti kis tavat az István-kút vize táplálja

A fokozottan védett nyírjes egy része, ahol egy mini tanösvény is található, mely azt gondolom, a Zemplén egy rejtett kincse

"A Zempléni-hegység 600-700 m magas hegyei nagyjából Hollóházától és Telkibányától délkeletre egészen Háromhutáig egy tömbben alkotják a hegyvidék kárpáti jellegű részét. Ezen belül az ún. Háromhutai-hegycsoport alkotja egyben a Zempléni Tájvédelmi Körzet legnagyobb területű fokozottan védett régióját, amelyeknek egyik nagyobb összefüggő egysége a délkeleti végen a Sólyom-bérctől kezdődően, a Mlaka-réten és az István-kúti Nyírjesen keresztül, a Bagolybérc-tető és a Kis-Péter-mennykő érintésével nagyjából a Nagy-Péter-mennykőig és a Pengő- kőig tart..."
Részlet Dr. Tóth Zoltán "Az Istvánkúti Nyírjes" című írásából.

Innen lényegében 1.5 km-es sétával a kék sáv, kék-sárga háromszög jelzésen elérhetjük a Sólyom-bérc remek panorámát nyújtó szikláit. És nem mellesleg csodaszép erdőn vezet keresztül utunk, tehát mindenképpen érdemes rááldozni egy délelőttöt vagy éppen délutánt, hiszen a Zemplén egyik legszebb kilátást nyújtó pontját vétek lenne kihagyni.

Csodás őszi színekben pompázik az erdő

A nagylátószögű lencse ad egyfajta görbületet a térnek, de ettől talán még érdekesebb a látvány

Nemsokára már a Sólyom-bércen vagyunk. Nem sietünk... élvezzük az erdő végtelen csendjét, a csodás napsütést, a langy meleg szellőt a fák között,  a sárgák-narancsok-vörösök vibrálását az őszi lombokon, és a hegyet takaró avarszőnyegen. Igen, azt hiszem ilyen egy tökéletes nap...

A Sólyom-bérc első sziklái

A Sólyom-bérc 564 méteren

A távolban a Regéci várat látjuk

Megpihenünk a bércen. Hihetetlen, hogy ebben csodás időben négy nap alatt csupán két kirándulóval találkoztunk. Így most is teljes csendben, nyugalomban élvezzük a kilátást. A tiszta kék égen felettünk varjak kergetőznek, nekik is tetszik a langyos szél. Az erdőben őzek futnak, nem sokkal később egy méretes vaddisznó széles hátát pillantjuk meg a sziklák alatt. Még jó, hogy nem tudnak sziklát mászni... így teljes biztonságban szemléljük az alattunk 10 méterre ballagó jószágot. Ráköszönünk... ő viszonozza... két röffentés, egy morgás... tudja, hogy itt vagyunk, de ő is nyugodt, nem aggódik. Megvárjuk míg elmegy, véletlenül sem szeretnénk zavarni, hisz ő van itthon, s mi vagyunk a vendégek... Még nézelődünk kicsit, és visszaindulunk a házhoz.

Egy utolsó pillantást vetünk a tájra, érdemes még egyszer visszanézni

Eldöntjük, hogy mivel már rosszabb idő ígérkezik a továbbiakban, másnap inkább hazaindulunk. Rendet raktunk a házban és a ház környékén, szedtünk össze még egy kis tűzifát az utánunk jövőknek.

Az ötödik napunkon is korán keltünk. Amit lehet, azt még rendbe raktuk a házban és a ház körül, ettünk néhány falatot és 7-kor már ballagtunk lefelé a PÁEV Rostallói végállomásához. Tudomásunk szerint a szezon utolsó menetrend szerinti vonatai még a hétvégén mennek, így azt válasszuk a hazaúthoz. A házhoz nagyjából 5 km a vasút, először a kék sávon, majd a Mlaka-réttől a sárga sávon megyünk lefelé. Tudjuk már most, hogy jövő tavasszal újra itt leszünk. Ide vissza kell jönni. A Zemplén a nyugalom szigete. S ez a belső, eldugott rész különösképpen az.

A Mlaka-réti elágazástól a Rostalló felé.... Az Ördög-völgy felett járunk

És igen, megjött a vonatunk...! PÁEV állomás, Rostalló

 És innen még 9 órányi utazás várt ránk... de megérte!

Ajánlom ezt a kis munkámat Rockenbauer Pál emlékének, mivel éppen ma van halálának évfordulója. Ő nem volt sem kéktúrázó, sem teljesítménytúrázó, vagy éppen extrém sportoló sem. Nem volt ő fotós, vagy filmes. Nem. Ő egyszerűen - a szó igazi értelmében - TERMÉSZETJÁRÓ volt, méghozzá a legjavából.