A blogról

Kedves látogató!
Köszönöm hogy benéztél hozzám. Ha van véleményed, hozzáfűzni valód, akkor azt nyugodtan megteheted az erre a célra kialakított sávban!
Megjegyzés írásánál nincs szükség szóellenőrzésre, nem kell kódot beírni!
Felül a legújabb bejegyzéseket találod, lefelé görgetve az oldalt meg persze a régebbieket. Vagy tallózhatsz a baloldalon található az "összes bejegyzés" sávban, illetve 2016-tól hegységekre is lebontva találhatsz címkéket a narancssárga sávban az egyszerűbb keresés érdekében.

A blog mottója: "Mesélhetsz történeteket, leírhatod, mit láttál, hogy az emberek is láthassák. Készíthetsz az embereknek fényképeket. Elmondhatod, hogyan énekelnek a madarak, és hogyan ringatózik a hó a fák lombjain. Leírhatod, sőt akár éreztetheted is másokkal, hogy milyen, amikor fújja a szél az arcodat, vagy amikor érzed az ázott föld illatát. De sohasem érheted el, hogy ugyanúgy érezzenek, ahogy te éreztél, ugyanúgy sírjanak, ahogy te sírtál, és olyan hevesen verjen a szívük, ahogy a tiéd vert ott, abban a pillanatban." Kilian Jornet


2014-től a sorozatos képlopások miatt minden fotó vízjelezett és az eredetinél rosszabb minőségre konvertált. A képekre kattintva azok teljes képernyősre és jobb minőségűre váltanak!


2013. december 28., szombat

Ünnepi gondolatok - másképp...


Wass Albert: Te és a világ

GAZDAGSÁG ÉS SZEGÉNYSÉG

"Nincs vagyonod? Nincs házad, telked, értékes tárgyaid? Nincs pénzed? A rigónak sincsen.
Mégis ő a legvidámabb teremtés.

Igaz, neki nem kell cipő és nem kell ruha. Ételért sem fizet, csak füttyel. Lakásért sem
fizet. Fiait ingyen tanítja az erdő. A rigónak könnyű, mondod, és igazad van. A rigónak valóban
könnyű. Ő ma is úgy él, ahogy Isten annak idején elindította az első rigót. Mi nem úgy élünk.
Az első ember nem tudta még, mi a vagyon. És hiszem, hogy boldog volt mégis.
Pedig az első ember nehezen élt. Gondold csak el. Bunkóval védekezett a vadállatok ellen.
Bőrüket maga húzta le, maga készített ruhát és lábbelit belőlük. Barlangban lakott és mohán
aludt. Nem volt villanyvilágítása. Semmije sem volt. Mégis, azt hiszem, szerette az életet.
Örvendett a szélnek és a napnak. A levegőnek. Annak, hogy egészséges, és ha fáradt volt,
annak, hogy lefekhet a mohára pihenni. Örvendett az izmainak és mosolygott, ha pillangó
szállt előtte. Ha gyümölcsökkel megrakodva tért haza összkomfort nélküli barlangjába, ha
bunkója egy vadat leütött: gazdagnak érezte magát.
És mert gazdagnak érezte magát, gazdag is volt.

Erről eszembe jut, hogy ismertem embereket, akik palotában laktak, naponta új ruhát
vehettek magukra, azt ettek, ami eszükbe jutott, halomban állt körülöttük a vagyon, gyáraik
voltak és bankbetétjeik és mégis folyamatosan töprengtek, törték a fejüket, beleőszültek a
gondba, mert mindenáron azt akarták, hogy még többjük legyen. Voltak ugyanis emberek,
akiknek még több gyáruk volt és még több bankbetétjük. Szegényeknek érezték magukat azok
mellett, és mivel szegényeknek érezték magukat, szegények is voltak.
Pedig mondom, palotában laktak. Sokkal több szobában, mint amennyit egyáltalán
használni tudtak volna. Villanyvilágításuk volt és fürdőszobájuk, nem is egy. Nem zárták le
soha a villanyukat és a fürdőszobában bármikor folyt a meleg víz, csak meg kellett nyitni egy
csapot. Télen központi fűtés őrizte az egyforma meleget és nem volt soha szénhiány. Rádiójuk
volt és gramofonjuk, rengeteg sok lemezzel. Ebédlőben ettek, finom porcelánon, ezüst
evőeszközzel. Cselédek szolgálták ki őket. Nem kellett se fát vágjanak, se vizet hordjanak, se
edényt mosogassanak, se főzzenek, se seperjenek, se cipőt takarítsanak: mindezt
megcsinálták helyettük mások. Olyan ruhába öltöztek, amilyenbe jólesett. Az utcákon, ahol
jártak, tele voltak a boltok kirakatai mindenféle szép holmival és minden eladó volt. Minden
boltba bemehettek és mindent megvásárolhattak, ami csak szemüknek megtetszett. Amikor
eszükbe jutott, elmehettek a színházakba és a hangversenyekre. Kényelmes autók röpítették
őket és utazhattak és nem kellett soha, sehol sorba álljanak.
Mégis szegények voltak. Nem értek rá örvendeni a napfénynek, a víznek, a levegőnek, a
virágoknak, az ételnek. Nem értek rá egyszerűen, mert éjjel-nappal gondok között futkostak,
hogy miképpen szerezhetnének még több pénzt. Mert ami volt, azt kevésnek érezték.
És amit az ember kevésnek érez, az valóban kevés is.

Gazdag akarsz lenni? Gondolj a rigóra és az ősemberre. Gondolj arra, hogy meztelenül
jöttél erre a világra és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a
Tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel. Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul
másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik
benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit
otthonának érez. Fája, amit fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával,
cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek,
a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él. 
Ha van öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme benne: szegény.

Tanulj meg tehát örvendeni. És ismerd meg a vagyonodat, amit a bőröd alatt hordasz. 
Élj vele és általa, és főképpen: tanulj meg örvendeni!

Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója,
madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Sajnos, embere is van.
Igyekezz kevesebbet törődni velük és többet azzal, ami még a világ szépségéből
csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is.
Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz.
S mert élsz: gazdag lehetsz."

2013. december 27., péntek

Eye of Nature - Természetfotó Magazin

Ismét egy leheletnyi elismerése annak, hogy talán lehet és talán tudok egy kompakt géppel is éppen elfogadható minőségű fotókat produkálni, még a komoly géppel megáldottak között is.
Két képem is bekerült a hónap fotói közé az online Természetfotó Magazin decemberi számában, az "Örvény" és a "Kék szárnyú" címűek.

És itt nagyobb méretben is megtekinthetőek:
Örvény - A Dömörkapu vízesésénél készült a Visegrádi hegységben

A kék szárnyú - A Körös-Maros Nemzeti Parkban készült

 A magazin elérhető itt: Eye of Nature

2013. december 17., kedd

Az Éleskővár - A Bükk-hegység egy elfeledett legendája...

Bükk-hegység, Éleskővár, 2013 november vége...
Első utunk 20 évvel ezelőtt vezetett erre a romjaiban is szép, remek panorámával megáldott történelmileg is fontos helyre, ami sajnos nem kapja meg a neki járó odafigyelést, tiszteletet.
Az Éleskővár északi oldala 1993 novemberének végén.
Az Éleskővár romja azért bír különösen nagy történeti értékkel, mert a tatárjárás előtti időkben épült kevés kővár egyike. A területet egykoron uraló Miskolcz nemzetségnek tulajdonítják a történészek a vár építését, bár történeti információk nem állnak rendelkezésre róla, mivel első írásos említése 1360-ból való I. Lajos király egy okleveléből, ám 1364-ben, következő említésekor már romvárként említik. Hadi jelentőséggel nem bírt, mint inkább közigazgatási jelentősége lehetett.
Jelzetlen erdészeti út vezet a várhegy aljáig
A környéken szép az erdő, bár folyamatos erdészeti munkák folynak erre, mégis nyugodt, romantikus fekvésű a várrom ma is. A kilátás pedig pazar, különösen akkor, ha nem olyan borús, komor időjárást fog ki a természetjáró mint mi. Ennek fényében nem igazán értem, hogy a környék legforgalmasabb turista központja /Szilvásvárad - Szalajka-völgy/  felől viszonylag jól megközelíthető, nem nagy alapterületű romot miért nem lehet legalább állagmegóvó munkálatokkal megmenteni az enyészettől?
Útban a várhoz, felfelé az "Éleskőn"...
Az Éleskővár déli oldala
Kilátás a várból a Kukucsó völgy felé
Éleskővár legendája: A várhoz tartozó egy régi mondát Balogh Béni idézett fel Éleskővár Kincse című 1971-es művében, amelyben mondákat, legendákat gyűjtött össze.
120'-os panoráma a vár tetejéről. Ha ezek a bércek mesélni tudnának...
Éleskővár legendája a tatárjárás idején datálódik, amikor is Bakó Gáspár, a vár ura tömlöcbe vetette Eszes Márton favágó Gabó nevű fiát, mert közte és lánya, Ildikó között szerelem szökkent. Éleskővárat Batu kán seregei kezdték ostromolni, Ildikó fogságba esett, de a börtönéből kiszabaduló Eszes Gabó példátlan bátorsággal, vitéznek öltözve felkereste a tatár sereget, és Ildikóért cserébe kincseket ajánlott. A tatárokat egy szűk völgybe vezette, ahol medvére hasonlító hangokat adott, amitől a tatárok megrettentek, és elvonultak. Így nem csak Ildikó, hanem Éleskővár is megmenekült a tatároktól. Eszes Gabó bátorsága nyomán várkapitány lett, és Ildikót is feleségül vehette.
Az erdő egykoron elzárt világában a hőssé nemesedett favágó szájhagyománya évszázadokon át fennmaradt.

A területre túraút nem vezet, mivel a vidék az erdőgazdaság által jelenleg is használt övezet, így a környék turisztikai szempontból nincsen kiépülve. Ami azért is érdekes, mert számos "hivatalos" kiadvány mint lehetséges túracélpontot említ a Szalajka völgy mellett.... A várrom megközelítése Szilvásváradról a Tófalu-völgyben vezető műútról letérve az erdészeti feltáró úton, vagy az egykori kisvasút nyomvonalán indulva a Szalajka-Halastó megállótól Bánkút felé a Kukucsó-völgy elejéig eljutva, és onnan az erdészeti feltáró úton lehetséges, akár kerékpárral is. Még egy apróság. A várrom előtt kb. 200 méterrel van kitűzve a "Fokozottan védett terület! Belépés csak engedéllyel!" feliratú tábla...

A szöveg egyes részletei az Élmények völgye weboldalról származnak.

2013. december 4., szerda

November vége a Bükkben... Se nem ősz - se nem tél...



2013. november 24.
Ősz vagy tél...? A képből nem derül ki... Szalajka völgy bejárata
Újabb "hosszú" túrára indulunk, az idén már sokadjára, a célunk a Bükk hegység és egy kis nosztalgia... Ellátogatunk néhány helyre, ahol már bizony közel 20 éve nem voltunk. No nem azért, mert  mondjuk nem érdemes megnézni ezeket a helyeket, nem... Csak egyszerűen kimaradtak az évek során a túratervekből és útvonalakból. 

Lássuk csak, mik is volnának ezek! 

Először is az Éles-kő vár csekély romjai, a Szalajka völgy közelében, amelyek mára már lassan a feledés homályába vesznek, pedig nagyon szép és vadregényes környezetben találhatjuk. Mármint ha megtaláljuk, mert ugyebár jelzett út nem vezet hozzá... 
Másodjára jön a Damasa-szakadék, Bánhorváti és Uppony között, a Lázbérci Tájvédelmi Körzetben, amiről lehetne vitatkozni, hogy mennyire számít még a Bükk hegységhez, de számomra odatartozik.
Harmadjára pedig a Gilitka kápolna következik, amely az erdő mélyén várja az arra látogatókat, Bélapátfalva és Szarvaskő között az országos kék túra útvonala mentén.

Persze ezekhez a célokhoz hozzáfűztem még egy ismertebb, jártabb helyet is, amit majd a túrák során érinteni fogunk, már csak a rend és a rutin kedvéért is...
Pl. Szalajka-völgy, Bükk-fennsík, Bélapátfalva stb.
És miért van az, hogy se nem ősz - se nem tél...??
Mert hóra számítottunk az előrejelzések alapján, de igazából abból semmi sem lett, legalábbis amerre mi jártunk.
És ősz sem volt, hiszen ahhoz már túl későn mentünk, de azért így sem volt teljesen jellegtelen  és szürke a táj, habár sokszor csak percekre mutatta meg magát a nap.

És akkor jöjjenek a képek!
Szalajka-völgy
Megfagyasztva...


Zúgó

Első nap elindultunk Szilvásváradról a Szalajka-völgybe, ahonnan először Tótfalu-völgybe tértünk le, aztán a Kukucsó-völgy felé vettük az irányt. Mert erről a legegyszerűbb megközelíteni az Éles-kő vár romját, természetesen jelzetlen úton kell menni, de semmi gond, hiszen végig egy erdészeti utat kell követni. Sajnos a várból már alig-alig van valami, pedig a kilátás pazar, és nagyon romantikus helyen fekszik. Kis gyöngyszeme lehetne ez a környéknek, de úgy gondolom, hogy néhány évtized és azt is elfelejtik majd, hogy ott volt...
Jelzetlen, magányos, elhagyott úton
Egy kissé meredek....
Elfoglaltuk a várat!

120'-os panorámakép a várból, sajnos a fények nem voltak éppen ideálisak...
Innen átmentünk a Kalapati pihenőhöz, ahonnan a tanösvényen mentünk vissza Szilvásváradra.

A második napon egy szintén rég nem látott ismerőst keresünk fel, méghozzá a Damasa-szakadékot.
Reggel fagyott, és mivel korán indultunk, csípős volt a reggel, amikor nekiindultunk az útnak Bánhorvátiból.
Napkelte Bánhorváti felett
Itt a szakadék!!

A sok avartól nem látni az utat...


A Damasa-szakadék felülről, közvetlenül az út mellől. Jól látszik, hogy szétszakadt a hegy....  És nehéz nem megtalálni!
Sok panaszt olvastam arról, hogy nehéz megtalálni a szakadékot, hát mit mondjak... Húsz éve sem volt ezzel gondunk és most sem lehetett. Bánhorvátiból végig a Csom-patakát kell követni az Egres völgyig /kék plusz/ egy szekérúton. Aztán ahol sok kezd lenni a szikla ott a szakadék /kb. 70 perc volt/, közvetlen az út mellett. Ha Uppony felől jövünk sincs gond, hiszen ott is szekér út van a vadászházig /kék sáv, kék plusz/ és még tovább is, szintén a völgyet követve. Elő sem vettük a térképet...
A szakadékban
Az "álbarlang" lejárata, itt sokszor még májusban is havat találni!
A Három-kő bérc vadászház

















Egyébként mint most is, kiengedett a fagy, sár lett, és ilyenkor bizony nehéz a le vagy feljutás a szakadék bármely oldalán. Szóval sáros, havas, jeges, csúszós útviszonyok mellett csak nagyon körültekintően lehet haladni itt!! A szakadék szélére való kimászkálásról meg jusson eszébe mindenkinek a közelmúltban a Rám-szakadékban történt tragédia...
Szóval a vadászháznál balra fordulunk /kék háromszög/ a Három-kő bérc felé, ami már új, ismeretlen út lesz számunkra. Onnan pedig irány a Kalica-tető, Dede-vár, és végül a Lázbérci víztároló mellett Dédestapolcsányig /kék sáv/. Erre az útra nagyjából 7 órát számoltunk, kényelmesen, fotózva, nézelődve.
Panorámakép a Három-kőről

Panorámakép a Kalica-tető melletti kilátóhelyről
Sajnos most sincsennek jó fények...
A Kalica-tető /402 m./


 








A Dede vár romjai
A víztároló
Az Upponyi-szoros
 
180'-os panoráma a tóról. A közhiedelemmel ellentétben egy kilátópontról elkattintott tájkép nem panorámakép!! Fotós szempontból ennek van egy kritériuma, méghozzá a min. 3:1-hez oldalarányú képméret.




Harmadik nap. Megérkezett egy túratársunk és így most három főre kiegészülve túrázunk. A mai cél végigjárni a Szalajka völgyet, felmenni a Cserepes-kőhöz és aztán még sötétedés előtt leérni Szilvásváradra a Geranna vár felől. Ma reggel is jót fagyott, de sajnos hó nem lesz... Viszont végre süt a nap!!
Egy kis játék a vízzel és a fénnyel... nem tudom kihagyni, már szokásommá vált ezeknek a "tükröknek" a használata!


 

















Hasonlóval már nyertem pénzdíjas fotópályázatot, szóval nem csak nekem jönnek be az ilyen "trükkök"!
Az erdő utunkat állta.... Na jó, nem igaz, tovább engedett... 
Pihenő. Észrevettem, hogy nyitva maradt a ház!!
A Kopasz-réti kutatóház bejárata










Szóval nyitva találtuk a barlangászok bázisát, hazaérve első dolgom volt megkeresni őket a neten és értesíteni a vezetőjüket erről. Láthatóan mellézárták az ajtót... Mivel jól felszerelt kis házikó, valószínűleg széthordták volna néhány napon belül, ha felfedezi valami "jólelkű" arra járó... De így hálásan megköszönték a fáradozásom, és a magam részéről remélem, hogy hiánytalanul megtaláltak mindent.
Látjuk a fényt az alagút végén...
Ebéd a Cserepeskői barlangszálláson

A barlang előtt
A Kopasz-rétről elindultunk a Kálmán-lápa felé, ott készült a fénycsóvás kép. Aztán végig a kevéssé jártnak mondható úton, a zöld négyzeten. A barlangban viszonylagos rend volt, ezért az élénk szél elől odahúzódtunk és megebédeltünk.









Szép kilátás! Így jelöli a térkép ezt a helyet.
A Tátra a Leány völgyi kilátóból



A Mátra vonulata sötétedés előtt










Végre egy igazán napos túrát csináltunk, napos, bár szeles volt, de sokkal kellemesebb, mint mondjuk a köd vagy az eső....
És ahogy terveztük, még éppen a sötét előtt visszaérkeztünk a bázisra.

Negyedik nap. Megint ketten maradtunk. Levezető túra a Bélapátfalvára a Gilitka /Szent Anna/ kápolnához és a Ciszterci Apátsághoz.
Egy erdőmunkás emlékére
A Kápolna. Példásan rendezett környezettel.


Ismeretlen katona sírja a Kápolna előtt

Romantikus, nyugodt, békés környezetben.

A Ciszterci Apátság a Bél-kő alatt. A kép HDR technikával készült, éppúgy mint a következő két másik. Ez egy nagy nemzetközi fotómegosztó oldalon félórán belül bekerült a legnézettebbek közé.
A lemenő nap fénye. Erről az oldalról kevesebbet fotózzák az épületet.

A szikla... Így fest a Bél-kő délutáni fényekben.







Összegezve a túra tapasztalatait, eldöntöttem, hogy a Lázbérci Tájvédelmi Körzetbe még visszamegyünk, mondjuk jövő tavasszal és jobban bejárjuk a Damasa-szakadék környékét és a víztároló térségét is.