2012.03.24.
Már jó ideje próbálkozok mindenféle megoldással annak
érdekében, hogy minél több alkalommal és minél
olcsóbban tudjunk túrázni Románia területén is -
elsősorban Pádis környékén - de nem egyszerű a helyzet.
Most kapóra jött egy Békési túratársunk ajánlata:
partnereket keres egy Menyháza környéki túrához a Béli hegységbe.
Néhány levélváltás után körvonalazódott a túra útvonala,
időpontja, stb. A többit majd a helyszínen címszóval.
Mindenki percre pontosan megjelent a megbeszélt
találkozóhelyen és már robogtunk is Menyháza felé.
Az utakról röviden:
Békéscsaba - Menyháza kb. 118 km és nagyjából 2 óra alatt
megtehető ez a táv, hála az elég jó utaknak.
Tehát igen közeli célpontja lehet - vagy inkább csak
lehetne - a Békés megyei természetjáróknak.
Jelzett turistautakat is találunk a környéken szép
számmal, változó minőségű felfestéssel.
A Béli hegység legkiemelkedőbb pontja a Szártető 1112 méterrel.
Ezen kívül még több helyen éri el, illetve lépi át az 1000
méteres magasságot.
A hegység területének nagyobb része 600-900 méter között van.
Ám a nem túlságosan nagy átlagmagasság ellenére még sok
helyen találtunk 50-80 cm-es hótakarót.
A mi túránk Menyházáról a sárga kör jelzésen haladt a Tinoasa rétre majd onnan egy sárga+ leágazással
tovább a Brătcoaia rétre. A rétek
mellett a sok szép krókusz, hóvirág, a ritkábbnak számító fehér
kakasmandikó
és a vizesebb helyek közelében nagy
csomókban virágzó tavaszi tőzike látványa miatt döntöttünk.
Visszafelé szintén a sárga kör jelzésen
mentünk, de most a Gaudeamus turistaház /zárva!/
felé.
Menyházára vissza érve Czárán Gyula
sírja felé vettük az irányt, akit a Bihari túrizmus atyjaként szokás
emlegetni.
Közben jobban szétnéztünk és egy
rendezett kis üdülőfalu képét láttuk, két kempinggel
turistaházakkal, szállodákkal,
fürdőteleppel /gyógyfürdő/ és egy kis tóval.
A falutól nem messze található még egy
felhagyott márványbánya /fekete-vörös/ látványos külszíni fejtője
is.
Ezen kívül még két
látványosabb barlang és egy komolyabb zsomboly is van a település
közelében.
Délutánra végül egy közel 20 km.- es körrel zártuk a
napot.
| Útban a Tinoasa rétre |
![]() |
| A Tinoasa rét |
| A Tinoasa rét |
| Kakasmandikó |
![]() |
| Krókuszok és hóvirágok |
![]() |
| Hóvirágok |
![]() |
| Tinoasa rét |
![]() |
| Krókusz csoport |
![]() |
| Tavaszi tőzike |
![]() |
| Tavaszi tőzike |
![]() |
| Brătcoaia rét és tó |
![]() |
| Néhol 80 cm-es a hó |
![]() |
| Brătcoaia rét |
| Menyháza felé |
| Czárán Gyula sírja Menyházán |
| Fatemplom Menyházán |
| Sétáló utca Menyházán |
| Menyházi luxus |
| A régi kemping |
| Az új kemping |
| Villa |
| Pisztrángos tó |
| Menyháza |
Menyháza térkép-színes
Menyháza térkép-fekete fehér

















