Retyezát: 2. felvonás

2017.09.04-06. 

Van abban eleve valami nosztalgikus, ha az ember közel egy év elmúltával lépésre pontosan ugyanonnan kezdhet - folytathat egy túrát, vagy egy megkezdett utat. Így voltunk mi is most ezzel a Retyezáti úttal. Tavaly szeptemberben /Retyezáti próbakör/ a kedvezőtlennek mondható időjárás miatt a Pelaga-réten /Poiana Pelegii/ félbeszakadt túránkat fejeztük be, melynek akkor is, és most is a Retyezát-hegység /Zerge-havasok/ kicsivel 2000 méter feletti átlagmagasságban fekvő Bukura-tó régiója volt.

A Bukura-tó és katlan 2000 méter feletti magashegyi sziklavilága

Az időjárás most jobbnak ígérkezett mint tavaly, bár esőket és és viharokat is jósoltak, ami leginkább a túra egyetlen sarkalatos pontja szempontjából volt érdekes. Van ugyanis az út 300 km-es /Kétegyháza - Pelága-rét előtti parkoló/  autós részének éppen a végén egy bő 18 kilométeres erdei útszakasz, 600 méter emelkedéssel, melyet rendszeresen évről évre tönkretesznek a viharok, áradások. És amúgy sem mondható éppen jónak az út állapota, bár egy normál, nem túlságosan terhelt személyautóval -max. 15-20 km-es sebességgel- "kis" rutinnal és nagy szerencsével -vagy fordítva- komolyabb gond nélkül járható.   

Mivel ez elsősorban mégiscsak egy személyes blog, és csak másodsorban tájékoztató jellegű "szakmai" írás, így most egy kis személyes hangvételű bejegyzés jön. 

Sajnos a túra előtt két héttel elért egy kis "baleset", külsővénás trombózis formájában, a bal lábamra specializálódva. Lényegében 10 nap kényszerpihenő, jegelés, injekciózás, néhány maréknyi gyógyszer és két tubus kenőcs felhasználása után kezdtem járóképes lenni. És mindez néhány nappal a tervezett indulás előtt. Bár vérrög képződése kizárható volt, de ettől még orvosilag egyáltalán nem javallott így elindulni, ezért saját felelősségre gyógyultnak mondtam magam, és távoztam a táppénzből. 

Amit tehettem, mivel az utat semmiképp sem akartam elhalasztani vagy lemondani, hogy leegyszerűsítettem az eredeti tervet. Úgy volt, hogy fent táborozunk a Bukura-tónál, de ez így kilőve. 20 kg-os zsákokkal oda felcuccolni.... és ha ott bármi bajom lesz, onnan mire lehoznak.... Így arra jutottam, hogy a legbiztonságosabb megoldásnak marad a Pelága-réti sátorozóhely és onnan fel a Bukurához másnap, minimális cuccal, kényelmesen. Azt még megemlíteném, hogy már Gura Apei víztározó előtt már elvesztettük a mobilkapcsolatot az összes szolgáltatóval, és utunk során később sem volt sehol a hegyek között térerő. Tehát ha bajod van, egyedül vagy!

Gura Apei víztározó

Pihenőkkel együtt kényelmesen bő 4 óra alatt ideértünk. Eddig semmi gond az utakkal. A gát végén kis bódé, jelképes sorompóval. Itt fejenként 10 lej a belépő a nemzeti parkba, mely 7 napig érvényes. Az autóért most külön nem kellett fizetni.

A Nagy-Lepusnyik völgye

A víztározó és a Pelága-rét között nagyjából félúton a Nagy-Lepusnyik völgyében található ez a romantikus környezetben fekvő védkunyhó, a Sztenuletye-havas északi lábánál.

A Sztenuletyei védkunyhó

Az út rizikós része. A fentről lezúduló víz hatalmas köveket hordhat az útra.

Megérkeztünk a parkolóhoz. Fenséges a kilátás máris. Alattunk jobbra a Bukura és a Pelága-patak összefolyása.

Pihenőkkel, nézelődéssel, nekünk több mint 2 órás volt az út a víztározótól a parkolóig. Onnan még vár a táborhely felé egy kis ereszkedés egészen a patakig, persze csak azért, hogy utána vissza kelljen mászni egy rövid, de erős kaptatón. 

Kipakoltuk a cuccot, felállítottuk a sátrakat, készülődtünk a vacsorához stb. ilyenkor szokásos munkafolyamatok. 

Gáborék lakósátra a zöld, és a "raktársátor". Háttérben a sörpad.... ernyővel....

Apropó sátrak. 

Most teszteltem új sátramat, amely egy szép piros, extreme minősítésű, Husky Flame 2. Néhány perc alatt egyszerűen felállítható, de én most eltököltem vele vagy 2 órát, próbálgattam az összes variációt, elhelyezés, húzás, stb. szempontjából. 

Tapasztalatok a sátorral kapcsolatban:  

A külső héj erős, strapabíró, masszív darab, súlya is van rendesen. 6 órás intenzív eső meg sem kottyant neki, erős széllökésekkel tarkítva. Maga a sátor úgy egészében is jól bírta a második este érkező komolyabb széllökéseket. 

A 3 db ötletes szellőzőnyílás ellenére elég rendesen, bár nem túl zavaróan párásodott a belsőtér.

A belső, felerészben szúnyoghálós rész alja viszont nem tűnik elég erősnek, igen vékony anyagú, alátét erősen ajánlott, hogy megelőzzük az átszúrást, szakadást. A sarkoknál, ahol ráfogatjuk a tartócövekekhez, semmi erősítés sincs, hiába dupla az anyag. Túlzott terhelés esetén, vagy a sátoraljzat elcsúszása miatt könnyen kiszakadhat. 

Viszonylag kevés a hely belül, és a sátor bejárata előtti csomagtároló sem túl tágas. 

Mindent egybevetve nem rossz sátor, bár a hazai ára rendkívül nagy szórást mutat, hiszen 42000 és 72000 forint között ingadozik folyamatosan. Ár/érték arányban én kizárólag a 40000-hez közelítő variációkat gondolom reálisnak, ezért a sátorért 70000 forintot nem szabad kiadni. 

Reggeli gyülekező a Pelága-réten

Egyébként jól telt az éjszakánk, csendben és nyugalomban. A sátrakban +8 fokot mértünk hajnalban, ami teljesen normális volt ebben az évszakban és magasságban. A mi csapatunkon kívül csak egyetlen másik sátor volt a réten, ilyenkor már nem jellemző a nyáron tapasztalható nyüzsgés. Viszont a hegyimentők még itt vannak a rét felső végében található házban. Vízvételezési lehetőséget is a ház mögött találhatunk. 

Mivel remek idő ígérkezett, egy gyors reggeli után máris indultunk, irány a Bukura-tó! 

Reggeli nyugalom

Csendes és hatalmas fenyveserdőben kaptatunk némán felfelé. Kár is szólni, nézni kell és feltöltődni a csenddel és jó levegővel. 3.5 km és 400 méter szintemelkedés vár ránk, ami barátságosnak mondható. A terep néhol sziklás, gyökeres, néhány kisebb patakátkeléssel, nem túl vészes. Végig a réttől a tóig a jól követhető együtt futó kék sáv - piros kereszt jelzést követjük. Én sem szövegelek sokat majd, beszéljenek inkább a képek, feltéve, ha jól sikerültek.

Retyezát... Zerge-havasok /ez jobban tetszik/...  igazi élménytúra lesz, ezt már most látjuk

Gábor baktat felfelé

Lassan elhagyjuk az erdőhatárt, ez már törpe növények és a sziklák világa 

Kettőnk cucca egy zsákban, nem is én viszem, így próbáljuk kímélni a lábam

Már nincs messze a cél!

Csak tovább, még egy kicsit, oda fel a felhők közé!

Lassan egy csodavilágba érkezünk. Alattunk 1900 méteren a Lia-tó zöld vize csillog

Itt már érezni azt, hogy a levegő is más. Tisztább, hűvösebb, egyszerűen másabb. És persze egyre élénkebb a szél is. Egyébként útközben összesen két túrázóval találkoztunk eddig, pedig pompás az idő, túrára csábító!

Retyezáti piramisok...

A csipet csapat 2000 méteren. Persze én most sem vagyok a képen...

És igen, felértünk, itt a Bukura-tó. 2040 méteres magasságban járunk, körülöttünk 300-500 méterrel magasabb csúcsok, hágók, nyergek....

A tóról, melyet természetesen gleccserek hagytak ránk örökül, röviden néhány adat: 2040 méteres magasságban fekszik, a vízfelületének nagysága 8.91 ha. legmélyebb pontja pedig 17.5 méteren van.

Szezonban itt találhatjuk a hegyimentőket is, nekik egy védkunyhó szolgáltat menedéket, melyet szezonon kívül is nyitva hagynak, így az arra járóknak szolgálhat egyszerű, de biztos menedékként, amire szükség is lehet a hirtelen rosszra forduló idő miatt, hiszen ne felejtsük el, itt már magashegységi környezetben járunk. A kunyhó és a tó közötti sziklás-füves részen forrás is található. 

Jobbról a tó felett a védkunyhó. Balról a 2509 méteres Pelága-csúcs

Ahogy felértünk, láttuk, hogy sehol-senki... Erre számítottunk. Ránézésre 3-4 főnyi személyzet a hegyimentőknél, és ennyi. Csak a süvítő szél hangja töri meg a csendet. Ja, ha már a szél... a Bukura-tó katlanja híres a nagy viharairól, amikor is nem ritkák a 100 km/h feletti széllökések, erre készüljenek az itt sátrazni vágyók! Azon is elgondolkoztunk, milyen lehet az, amikor augusztusban egy jó hétvégén itt van vagy 40-50 sátor, és legalább 100-200 ember. Az kicsit sok ide. Pedig előfordul.  

Bukura-tó

Pihenő a szél ellen épített kőfalak mögött

Közben Emese és Gábor elhatározta, hogy ha már itt vagyunk, nem elégednek meg a nyugdíjas programmal, és bizony ők felmennek a 2509 méteres Pelaga-csúcsra! Hát hajrá! Én annak is örültem, hogy itt lehetek, nem is vágytam most sehova tovább... menjenek, mi meg pihenünk. Így lényegében szinte cuccok nélkül tudtak felmenni, hiszen csak a legszükségesebbet vitték magukkal, a többit itt hagyták megőrzésre nálunk. 3-4 óra az út oda-vissza. Belefér. És sikerült is nekik! Büszkék vagyunk rájuk! 

A két csúcstámadó

A Bukura-katlan teljes pompájában

Ahogy visszaértek társaink, mi ketten elindultunk lefelé megnézni az Anna /Ana/ és Lia tavakat, ahová már Mesi és Gábor nem követett minket, hiszen pont elég volt nekik felmászni a csúcsra. Találkozunk a sátraknál.

Alattunk a csodás smaragdzöld Anna-tó /Ana/  1976 méteres magasságban található, mélysége 11 méter, vízfelület 3.62 ha

Szemben a Bukura-katlan északi részének vad sziklás terepe és balról a Bukura-csúcs

Alattunk éppen látszik a Lia-tó és a távolban a Kis-Retyezát sziklái is feltűnnek

A Lia-tó 1910 méteres magasságban, 4.2 méteres mélységgel, 1.38 ha vízfelülettel

Összességében ismét egy nagyon szép napot zártunk, kellemesen elfáradva értünk le a táborunkhoz a Pelága-rétre. Ekkor már esni kezdett az eső, felélénkült a szél, ami lényegében másnap reggelig -hazaindulásunkig- kitartott, de ez minket nem zavart már. Késő délután többekkel találkoztunk, aki nagyobb zsákokkal mentek fel a Bukura-tó irányába, ők biztosan eláztak rendesen, mire felértek. Megvacsoráztunk és gyorsan be is bújtunk a sátrainkba. Sötétedés után jöttek hárman, és nem messze tőlünk egy sátorban töltötték az éjszakát.

Pelága-rét. Hazainduláshoz készülődve az egész éjszakás eső után

Az éjszaka most is csendesen telt, bár a tegnap délután hozzánk szegődött két kutya végig a sátrak mellett töltötte az éjszakát a szakadó esőben. Közülük az egyik virgonckodott néha kissé, de elviselhető volt. Reggel összecuccoltuk a nem kevés felszerelést, és időben elindultunk ahhoz, hogy már 15.30 körül itthon legyünk.   

Összegezzük hát a tapasztalatokat:
A Pelága-rét remek táborhely, különösen szezonon kívüli időszakban.
Innen viszonylag könnyen megközelíthető a Bukura-tó és környéke akár nagy zsákokkal is.
A Bukura-tóhoz is fel fogunk menni sátorozni, nagyon érdemes, bár ott már mostohábbak a körülmények, de az a hangulat, ami ott 2000 méter feletti vad, kietlen, de mégis gyönyörű táj ad, feltétlen megéri a fáradtságot! 
Számunkra a túra egyetlen sarkalatos pontja a rossz minőségű erdei út volt, ahogy azt sejtettük is előre.
Jövőre természetesen újra jövünk!

     

A nyugalom szigete - Újra a Zemplénben jártunk

Zempléni-hegység. Sajnos több mint 20 évig elhanyagoltuk hazánk ezen csendes és csodás részét, igazából nem tudom miért... De tavaly valami megváltozott. Újra rátaláltunk erre a történelmi és természeti értékekkel bőven megáldott vidékre. Jó lenne, ha egyre többen fedeznék fel Magyarország távoli, de egyáltalán nem elérhetetlen, turisták által sajnos kevéssé látogatott és ismert táját!

"A hegységet hivatalosan Zempléni-hegységnek, a földtani irodalomban Tokaji-hegységnek nevezik. Ez utóbbi pontosabbnak tekinthető, mivel a hegység keleti fele található csak Zemplénben, a nyugati Abaúj területére esik, a névadó Zemplén település pedig ma Szlovákiában található. A Zempléni-hegység elnevezés az I. világháború után kezdett elterjedni, először a turistatérképeken"

Talán szerencsés lesz két részre bontani a túrát. Hétfő délutántól csütörtök reggelig az Istvánkúti kulcsosházban voltunk fent. Tavalyi blogomban / Távol a világ zajától - öt nap a Zempléni rengetegben  / részletesen írtam a házról és a környékről, az ottani túralehetőségekről, ezért most erre külön nem térnék ki.

 

A magunk részéről igazából pihenésre szántuk ezt a néhány napot, fent a hegyen, amit velünk töltött egy ismerősünk is. A hét második felében innen át szándékoztunk menni Telkibányára, hogy ott további 3 napot töltsünk el. Na, az a rész... ott 28 évvel ezelőtt jártam utoljára.

Akkor lássuk az első napokat.

Az Istvánkúti kulcsosház. Fotó: Gutter Krisztián

A vadászház

Mindkét ház a mostaninál sokkal jobb sorsra érdemes, mondjuk kémeink jelentése szerint ha igaz, néhány éven belül talán felújításra kerülnek. Jó lenne!

A háztól kényelmes kis utakat tehetünk pl. a Kerek-kő, Sólyom-bérc, vagy éppen a Nagy-Péter-mennykő irányába is, illetve maga az Istvánkúti fokozottan védett nyírjes is tartogat rejtett szépségeket.

Sólyom-bérc. Vihar előtt

Sólyom-bérc. Csendes naplemente

Kerek-kő

És egyéb szépségek is akadnak, mint a kilátások.

Szibériai nőszirom. Védett!

Kardos madársisak. Védett!

Van egy másik célterület is, ami elérhető a háztól, méghozzá a Háromhuta-Óhuta környékén található "Óhutai-körtúra" elnevezésű, Bődi Gábor által megálmodott és létrehozott útvonal. Ennek egy részének bejárásásra is szántunk egy napot, nem is bántuk meg, és teljesen véletlenül találkoztunk a tanár úrral is, Bődi Gáborral, aki természetesen éppen a Babuka-tó környékét rendezgette szorgosan.

A Könnycsepp-tó kis forrása

A Zempléni hegyek között megbúvó Könnycsepp-tó, mely Tarnóczi Bernát és kedves felesége keze munkája nyomán kapta mai formáját

Ez tulajdonképpen magánterület, de bárki számára szabadon látogatható. A Könnycsepp-tó mellett egy Pálos kolostor romja található, melynek feltárása folyamatban van.

Bődi Gábor a Babuka-tónál. Ő munkatúrán van, mi meg pihenünk

Rejtett családi kirándulóhelyből mára már szinte hivatalos turistaúttá nőtte ki magát e hely, hála Gábor önfeláldozó munkájának, melyben sajnos senki sem támogatja. Én már a tavalyi év folyamán is megosztottam az Az Északi-középhegység vándorai facebook csoportomban egy leírást erről, hiszen első ránézésre egyértelmű volt, hogy itt egy értékteremtő - és hazánkban talán egyedülálló - munkásságról van szó, melyet nem lehet figyelmen kívül hagyni. Különösképpen pont nem itt, ebben a turisztikailag amúgy is kissé mellőzött régióban.

Huta-völgyi panoráma a Róka-pihenőtől

És egy térkép Óhutai túrákhoz, ha valaki máris indulna

Csendben, nyugalomban telt el ez a néhány nap. Elkapott minket egy kisebb vihar, de egyébként az időjárás is csendes volt. Apropó viharok. Itt is láttuk a tavaszi viharkárok nyomait, de a Bükki pusztításhoz képest ez elenyésző volt. Első nap találkoztunk egy kiránduló csapattal, de aztán a szokásos pangás, talán ha 10 kirándulóval találkoztunk 3 nap alatt.

Csütörtökön kora reggel már úton voltunk, hiszen Krisztián reggel nyolcra lent szeretett volna lenni Regécen, mi pedig kényelmesen legyalogolhattunk Telkibányára következő szálláshelyünkre, amely bő 20 km-es sétát jelentett, előbb az OKT útján, aztán az elhanyagoltnak mondható zöld sávon.

Hajnali panoráma a Nagy-Péter-mennykő csúcsáról. A távolban jobbra a Nagy-Milic hegycsoport s a Hegyköz lankái

A Regéci vár és környékének látképe a Pengő-kő előtti útról

Valahol a Nagy-Péter-mennykő és a Pengő-kő között elváltak útjaink Gutter Krisztián barátunktól, ő egy erdészeti úton rövidített Regéc irányába, mi pedig haladtunk tovább Telkibánya felé. A fenti kép ekkor készült.

A Regéci vár 300 mm-es gyújtótávolságú lencsén át nézve

Ezek után mondhatni jellegtelen, különösebb érdekességet nem tartogató út következett.

Kicsivel később letértünk a jelzett útról, nem teljesen véletlenül... 28 évvel ezelőtt amikor itt jártam, ez a rész kimaradt a túrából, most be kellett pótolni.

Letarolt domboldalak és emberes méretű zsákot cipelő természetjáró

Gyertyánkúti pihenő

A forrásban csak pangó víz -pocsolya- van, fogyasztásra alkalmatlan

A kora nyári üde zöldből sarjadó élet, és a szürke elmúlás egy képen

Gyönyörű rét, tele Szibéria nőszirmokkal

Kedvenc információs tábláim egyike. A 8 kilométeres útszakasz legszebb része zárva

Kék meztelencsiga

A kék meztelencsiga (Bielzia coerulans) vagy kárpáti kék meztelencsiga a Limacidae családba tartozó, nagy termetű csupaszcsiga. 1851-ben írta le Michael Bielz erdélyi szász természettudós. Csak a Kárpátokban és környékén él, hegyvidéki környezetben. Magyarországon főleg a Zemplénben, ritkábban a Bükk-vidéken fordul elő. A nedves, párás, hűvös élőhelyet kedveli, fenyő- és lombhullató erdők avarjában él. Táplálékául gombák, zuzmók és bogyók (erdei szamóca) szolgálnak. Áprilistól augusztusig párzanak, egyszerre kb. száz petét raknak le az avarba, melyek három hét múlva kelnek ki. A fiatal csigák mézsárga színűek, kb. tíz nap múlva kezdenek el sötétedni. A fotó Telkibánya /Zempléni-hg./ környékén készült május végén. Védett állatok, eszmei értékük 5000 Ft!
 

Kicsivel 13 óra után már meg is érkeztünk Telkibányai szálláshelyünkre. Veronika vendégház a Petőfi utcában. Mit is mondhatnék, kívül-belül tip-top szálláshely, rugalmas szállásadóval, remek ár-érték aránnyal. Csak ajánlani tudom mindenkinek! Ja, és persze kirándulós vendég rajtunk kívül egy szál se, csütörtöktől vasárnapig.

Veronika vendégház

Szóval Telkibánya. Azt gondolom, hogy a Zempléni-hegység egyik gyöngyszeme ez a kis település. Megtalálható itt minden, ami egy turistának kell, de mégsem jönnek... Vannak kisebb-nagyobb boltok, pizzéria, múzeum, éttermek, és mindenféle minőségű szállások, természeti és történelmi értékek helyben, a közelben, és távolabb egyaránt. Tiszta, csendes, rendezett kis település 600 főnél is kevesebb állandó lakossal. Telkibánya hivatalos lapja:Telkibánya

Aranybánya Panzió

Mi többször is az Aranybánya Panzió éttermében kajáltunk, minden jó volt, gyors és rugalmas kiszolgálás, mértéktartó árak, szép nagy adag ételek. Ja, és hát nem volt éppen nagy tömeg, ahogy azt a képeken is látni. Lényegében minden alkalommal kettesben étkeztünk.

Egy kis ízelítő a történelmi, kulturális emlékekből, értékekből

Kisboldogasszony templom. 1862-ben épült

Szent Katalin kápolna és ispotály -kórház- romkert. Első írásos emlékei 1367-ből

Szent Katalin a kórházak patrónusaként is megjelent a középkorban

Kopjafás temető. Református templom -Vártemplom- 1318-1340 között épült. Érdekessége, hogy 800 fős a befogadóképessége, így a falu teljes lakossága elfér benne

Érc- és Ásványbányászati Múzeum Ipartörténeti gyűjteménye  

Egy egész napot simán eltölthetünk azzal, hogy bejárjuk a települést, nagyon megéri, hiszen a képeken is bemutatott helyek külön-külön is igazán szépek, de felfűzve egy egésznapos falunézőtúrára.... hát úgy különösen tartalmas időtöltést ígérnek.

És akkor eljött az ideje egy igazi túrának, be az erdőbe, fel a hegyekbe! Mert bizony a környék izgalmas látnivalókat kínál, bár az igaz, hogy csakis gyalogszerrel megközelíthetőek, de higgyétek el, megéri a fáradtságot bármely évszakban.

Közel 30 éve első túráink pontosan erre a vidékre vezettek. Nem tudom, hogy miért, milyen apropóból, de a Zemplén, Bükk, Mátra, Börzsöny hegyei-völgyei voltak első túracéljaink, pedig csak annyit tudtunk ezekről a helyekről, amennyit a térképek hátulján található ismertetőből olvastunk. Talán ezért is maradtak ezek a mai napig is a szívem csücskei, és nem is igen vágyakozom sokkal távolabbi helyekre.

A szombati napra egy igazi körtúrát terveztem, mely nagyjából 25 kilométeres távval nekünk éppen elégnek ígérkezett arra, hogy kényelmesen megtegyük. Telkibánya - Potácsház - Pálos kolostorrom -  Amadé-vár - Katonai emlékhely a Borsó-hegyen - Sólyom-kő - Fehér-kút- s aztán jelzetlen erdészeti úton végig a Gönci-patak mentén vissza a Nagy-völgyben Telkibányára. Az út jelzett része végig a piros ➖ sáv, ∟ rom, illetve △ csúcs jelzéseken át vezet / Rákóczi-turistaút /.

A szokásos viszonylag korai indulás után kellemes kis erdőn át hamar eljutottunk a Potácsházig. Az én meglátásom szerint jelen állapotában nem sok jót jósolhatunk a háznak, bár ne legyen igazam. Elvben ez egy kulcsosház már évtizedek óta, de működő forrás már nincs a közelben, áram sincs, és eléggé lepusztultnak hat a környezete is.

Potácsház

Letűnt erdei mesterségek emlékét őrzi a ház neve, a német Potasch - hamuzsír szó arra utal, hogy itt hamuzsír égetők dolgozhattak, s a környék üveghutái számára készítették ezt a fontos nyersanyagot, mely az üvegmasszához kellett

Ide már nincs egy kilométer sem a Pálos kolostorrom, mely szép emlékeket ébreszt bennem, hiszen életemben először itt láttam hasonló jellegű romot a nyolcvanas évek végén.

A Pálos kolostorrom

Azzal, hogy maga a rom nagyon vadregényes, romantikus környezetben található, csak egy részét mondtam el az értékeinek. Másik különlegessége az, hogy hazánkban szinte sehol másutt nem látni ilyen épen maradt, sosem restaurált, át nem faragott gótikus épületrészleteket, díszítőelemeket mint itt. A kolostort valamikor az 1370-es évek környékén alapította Nagy Lajos király, de valamilyen ismeretlen okból a valós használatbavételének időpontja nagyon elnyúlt, hiszen a rendházat 1429-ben, s a hozzátartozó templomot csak 1464-ben szentelték fel. A kolostorban ispotály - kórház - is működött, de később a XV. század végére ez áttevődött a Telkibányai Szent Katalin ispotályba, s ezzel együtt a kolostori élet is hanyatlani kezdett itt. A kolostor 1540-re elnéptelenedett. Falai helyenként még 6-8 méteres magasságig ma is állnak.

Csak remélni tudom, hogy ez a mesebeli rom felkelti az illetékesek figyelmét, még mielőtt végképp az enyészeté lesz...

A természet lassan visszaveszi azt, ami az övé, az erdő benövi a romokat

Az eredeti vakolaton néhol 100 évnél is régebbi falfirkák, vésetek láthatók, az arra járó vándorok nevével fémjelezve

Innen továbbhaladva, bő 3 kilométert megtéve eljutunk utunk újabb érdekes-értékes látnivalójához, az Amadé vár romjaiban ugyan szerény, de annál szebb környezetben található nagyjából 660 méteres magasságban épült falaihoz.

Az Amadé vár

Az Aba nemzetségbeli Amadé várát 1288-ban említik írásban először, méghozzá egy IV. László általi 1281-re tehető ostrom leírásában. A vár valószínűsíthető építési ideje 1270-1280 közé eshet. A vár később Amadé tartományának központja lett, aki itt rendezte be udvartartását, innen intézte ügyeit, 1304-ben többször vendégül látta Károly Róbertet. Amadé 1311-es halála után két fia szembeszállt az uralkodóval, s harcuk a Rozgonyi csatában teljesedett ki, melyet elvesztettek az Amadé fiúk. 1318-ban a királyi csapatok sikeresen elfoglalták a várat, ettől kezdve királyi tulajdon. A vár hanyatlása nagyjából az 1330-as években kezdődött, ekkor már nem volt saját várnagya az erősségnek. 1391-ben Zsigmond király Bebek Imrének és Detrének ajándékozza. A XIV-XV. század fordulóján néhányszor még említésre kerül írásos dokumentumokban a lenti Pálos kolostorral együtt, de feltehetően a XV. század első felében végleg elnéptelenedett a vár.

Kilátópont a vár melletti sziklán. Vajon a vár urai, védői is kémlelték erről a helyről az alant elterülő tájat?

Remek panoráma, mögöttünk az erdőben rejtőzik a várrom. Halkan megsúgom, én már egyszer töltöttem itt fent egy éjszakát...

Az építők jól kihasználták a természet adta pozíció előnyeit

Ha ezek a dombok mesélni tudnának...

Kicsit elmélkedve a régi időkön tovább indultunk a Borsó-hegy felé. A hegy innét nem messze, kb. egy órányi járásra van, és immár a modern világ háborúinak hőseiről, vagy inkább áldozatairól szerettünk volna megemlékezni ott. Ez a hely sem tartozik éppen a közismert úti célok közé, de mi mindenképpen szerettük volna tiszteletünket tenni ott, a magyar hegyen meghalt 42 szlovák KFOR katona előtt.

Katonai emlékhely a Borsó-hegyen. 42 kopjafa... 42 derékba tört élet     

A szerencsétlenség 2006 január 19-én történt, mikor is a Koszovóból hazatérő békefenntartók Antonov AN-24-es gépe a 755 méter magas Borsó-hegynek ütközött. A gép a hegy déli oldalát 800 méter hosszan letarolta, miközben a hatalmas fák darabokra tépték azt, a benne ülőkkel együtt... miután lezuhantak, a gép kigyulladt és teljesen kiégett, ezzel végképp megpecsételve az esetleges túlélők sorsát. Egyetlen túlélője mégis akadt a szerencsétlenségnek, aki éppen a mosdóban tartózkodott. A baleset pontos oka nem derült ki, tavaly ősszel - 10 év után - döntöttek arról, hogy újravizsgálják az ügyet. Egy biztos, túl alacsonyan voltak, és 3 kilométerre keletre elsodródtak a Hernád folyó völgye feletti légi folyosóról.

A ma is látható nyiladékot a lezuhanó gép vágta az erdőn

Emléktábla

Miután itt is elidőztünk tovább indultunk a Sólyom-kő remek panorámájú sziklafalához, amely sziklamászó gyakorlóhely is, és kivételesen itt már találkoztunk vagy 6-8 emberrel.

Panoráma a Sólyom-kőről

Negyedórányi nézelődés után megcéloztuk a Fehér-kút pihenőhelyét, ahol jól működő forrás és egy erdészház is van. Ott megebédeltünk, és még egy keveset a jelzett utakon gyalogoltunk. Aztán egy éles kanyarral letértünk balra, lefelé a Nagy-völgy erdészeti útjára, ami végig levezet  Potácsházhoz, bár az még 7 kilométer lesz. Szuper nap volt!   

A vadregényes Nagy-völgy

Találkozás

Összességében ismét egy tartalmas hetet töltöttünk a Zempléni-hegységben, kimaradt még sok dolog, de ősszel újra itt leszünk, és egy újabb hetet szánunk hazánk eme kevéssé ismert, de annál több rejtett kincset tartogató vidékének felfedezésére!