Retyezáti próbakör

Még kora tavasszal elhatároztuk, hogy az idén ellátogatunk a Déli-Kárpátok gyöngyszemébe, a Retyezátba, más néven a Zerge-havasokba. Aztán ez a túra szépen elmaradni látszott, de szeptember végén úgy tűnt, mégis sikerül kijutnunk talán... Sikerült! 

Mivel sosem jártunk még a környéken sem, így a tervezéshez segítségül hívtunk néhány tapasztaltabb ismerőst és a nagyon profi, Budai Péter által szerkesztett Retyezat.ro weboldal tájékoztatóit is. Aki bővebben szeretne elmélyedni a Retyezáttal kapcsolatos turistaismeretekben, annak éppen az előbbi oldalt tudom ajánlani. A lényeg, hogy hozzánk, Békés megyéhez, viszonylag közelinek mondható "igazi" hegységről van szó, hiszen egy alig 400 km-es úttal már a Retyezát déli oldalán lehetünk, míg az északi rész ennyi sincs, nagyjából 300 km. Nagyjából 60 db. 2000 méteres magasságú vagy afeletti csúccsal büszkélkedhet a hegység, és 80 db. környékén van a tengerszemek száma is, amelyeknek döntő többsége szintén 2000 méter környékén található. Ezen kívül még számtalan kisebb-nagyobb vízesés is van a hegységben, valamint főképp a déli oldal /Kis-Retyezát/ mészköves részei barlangokat is rejtenek. 

Hamar eldöntöttük, hogy a talán kevésbé felkapott déli oldalra megyünk, ott pedig a "Hazajárók" című honismereti műsorból megismert Buta-menedékházba gondoltuk a szállásunkat, nagyrészt mert szimpatikusnak tűnt a hely, és mert jól esik mostani határainktól is ilyen távol magyar szót hallani... Hiszen házigazdánk, Piekny Albert Béla és neje jól beszéli a magyar nyelvet még ma is. Már csak az autó biztonságos elhelyezését kellett megoldani, mivel a több mint 1500 méteres magasságban fekvő házhoz autóval felmenni nem lehet. Na jó, terepjáróval igen, de... a házigazdánk is egy napig szerelte az előzőnap félig kiszakadt hátsó kerekét...szóval meggondolandó. Erre is találtunk megoldást, mert lent a Buta-völgyben Albert Zoltán vendégházánál -jól beszélnek magyarul- hagytuk az autót, zárt helyen, egy kis aprópénzért cserébe. Már csak jó időt kell kifogni, de azzal kapcsolatban voltak aggályaink... több előrejelzés is fagyot és havazást jósolt a hegység 2000 méter körüli központi részeire, ami később be is jött...    

Hajnali négykor megérkezett sofőrünk és túratársunk Gábor. Egy gyors kávézás, pakolás a kocsiba és hajrá. Viszonylag hamar a Battonyai hátérátkelőhöz érünk. Mivel hétköznap hajnal van, a forgalom minimális. Arad előtt áttérünk a tavaly átadott A1-es gyorsforgalmi útra, ami tényleg gyors... közel 130-as tempót nyomunk folyamatosan... csakúgy faljuk a kilométereket. A hazai Békési utakhoz képest ez egy álom. De később is, egészen a Hátszegi-medencéből Petrozsényen, majd a Zsil-völgyén át a hosszú városfüzérén /Vulkán-Lupény-Urikány-Kimpulunyág/ végig majdnem a Buta-szorosi leágazásig jó utak vannak. Így a vártnál hamarabb beérkezünk Albert Zoltánék udvarába... ami nem baj, sőt... 

Albert Zoltán vendégháza kicsivel a Buta-szorosi turistaközpont előtt

A Buta-szorosi turistaközpont 900 méteres magasságban, a háttérben a Buta-szoros bevágása

A Buta-szoros bejárata, 3 perc séta a turistaháztól

Akkor itt álljunk meg egy pillanatra. A szoros láthatóan szép és vadregényes, még világítás is van az utolsó méterekig... de aztán.... semmi! Lehetne egy normális lejárat, kapaszkodók a sziklában, drótkötél, bármi egyéb, hogy az idősebbek, gyerekek, vagy csak szimplán a kevésbé mozgékony kirándulók is lejuthassanak könnyebben és biztonságosabban. Pláne, hogy a turistaházhoz ez a legközelebbi látványosság. Mi sem mentünk be idő hiányában. 

Egyébként 11 km-es út várt ránk a Buta-szorostól a Buta menedékházig, amely során közel 700 méter szintemelkedést kellett leküzdenünk a 16 kg-os, Gábornak pedig a közel 20 kg-os zsákjával. 2 éjszakát töltünk fent, vacsorát azt kapunk, hálózsák az nem kell, ruha annál inkább, készülünk a hóra... 

Felettünk a Kis-Retyezát Piule /2081m/ és Plesa /1840m/ csúcs közötti része 

A Buta-patak

Átkelés a patakon

"Pipál" a hegy, ahogy szoktuk mondani ilyenkor

Érkezés a Buta menedékházhoz

Miután tehát lenyomtunk 11 kilométert, gyakorlatilag végig szép erdőkben mentünk, melyek vegyes lombos-fenyves társulások voltak, természetesen minél feljebb, annál fenyvesebb... mondhatnánk. Egyébként ez az út a hegységet észak-déli irányban átszelő fő turistaútvonal része, amely végig kettős -piros kereszt és függőleges kék sáv- jelzéssel van viszonylag jól ellátva. Közben néhányszor átkeltünk a Buta-patakon, de semmi vészes, lényegében nem túl tempósan, de éppen ezért kényelmesen felértünk néhány kisebb megállással. 

És akkor a Buta menedékházról és egyebekről. Jobb szélen látható a fő épület, melyben 4 db. 4 ágyas "szoba" található. Szoba, idézőjelbe, én inkább helyiségnek mondanám. Belső felszerelés abszolút semmi, 4 ágy, tiszta lepedő, tiszta takarók, valami paplan féle és kész. Lent az étkező és a konyha. A vendégeknek nincs lehetőségük főzéshez, melegítéshez, csak ha van saját cuccuk hozzá. Világítás és úgy általában áram a Buta-patak vizét felhasználó generátorról van, de most éppen kicsi a vízhozam, gyenge az áram... szóval jó ha van fejlámpa, kell a szobában is. További hozadéka is van annak, hogy gyenge az áramellátás. Nevezetesen az, hogy nincs meg a beígért melegvíz. A fő épület melletti kis fehér helyiség a mellékhelyiség... vízöblítéses wc, és melegvizes zuhanyzó lenne. A wc működik és viszonylag tiszta minden. A zuhanyzók már kevésbé működőképesek, még a melegvíz hiányát félretéve is. Itt természetesen fűtés nincs. Ja, a főépületben lenne fűtés, csakhogy áram hiányában nem működnek a szivattyúk sem. De később kiderül a radiátorok sem teljesen jók... A balról látható faház is kiadó, abban luxusként csak áram van, de most még az sem igazán, egyéb felszerelés ott sincs. A középső faházban a tulajék laknak. Egyébként van benzines aggregátor, amiről menne minden, de persze az plusz pénz... vagy mégsem, mert azért a szezon nagy részében a patakról működik minden... és a fa is olcsóbb, ha nem ingyenes... akkor meg legalább ilyenkor ne spórolnának. De megszánnak minket, első nap elindítják az aggregátort és a fűtést kivéve -bár a csövek melegek!- elindul minden. Néhány órára. A kaja jó, de elég rendesen megkérik az árát, 2500 ft. körül van egy leves meg a második... egy doboz sör majdnem 500 ft.-ra jön ki, és mondjuk egy liter tea is 800 ft. körül van. Na, hát döntse el mindenki maga, hogy mi a véleménye, én leírtam, hogy mi van. Viszont kétségtelen, hogy van egyfajta hangulata az egésznek, én egy percig se bánom, hogy kipróbáltuk ezt is. 

Jól telt az éjszakánk, reggel kint deres volt a fű, +1'C-ot mértünk, bent a "szobában" +10'C volt. Viszont sütött a nap. Akkor még...

Kora reggel a Butánál

Sajnos majdnem egy óra késéssel indultunk a tervezetthez képest, de aránylag jó időben felértünk a Plaiul-Mic nyereghez /1879 méter/, amelyhez elég meredek út visz fel, és ezzel elértük a déli főgerinc vonalát. A nyereghez közeledve már a déli oldalon láttuk, hogy elromlik az idő. Mintha szállingózna a hó, és érezhetően hűlt a levegő, és e mellé még erős szél is érkezett. 

Kilátás a Kis-Retyezátra a Buta /Plaiul-Mic/ nyeregből.

A nyereg északi oldalán a Papusa-tavaktól gyönyörű kilátás lett volna a hegység északi főgerincére. De nem igazán volt semmi, mert egyre csak fújt a szél pont észak felől, és hozta a felhőket, párát, arról amerre mentünk volna a Bukura-tavakhoz. Ez nem sok jót jelentett. De gondoltuk csak lemegyünk a Pelága-rétre /1600 méter/, legalább a hegyimentők védkunyhójáig, aztán majd meglátjuk a továbbiakat. 

Befagyott pocsolya

Na, ez már egy kisebb tavacska

Gábor menekül... bele az ismeretlenbe. A 2000 méter feletti csúcsokból semmi sem látszik. 

Átkelés a Bukura-pataknál. Már a völgyben is esik a hó

Egyre jobban esik a hó, egyre jobban leszáll a köd és közben hűl a levegő

A védkunyhónál eldöntöttük, hogy nem folytatjuk az utunkat a Bukura-tavakhoz, hiszen elsősorban a kilátásokért mentünk volna, így meg -100 méteres látótávolsággal- nem sok értelme lenne. Ugyanakkor attól is tartottunk, hogy ha még egy-két fokot hűl a levegő, esetleg lefagy a lehulló csapadék, vagy átvált a hó ónos esőre, és akkor nem tudom, hogy vergődünk vissza a Butához. Ettünk egy kicsit, megnéztük a házat, és visszaindultunk... sajnos. 

A Pelága-réti védkunyhó

A Pelága-réti házban

Tökéletes menedék. Rend és tisztaság

Ezekből a védkunyhókból persze több is van a hegységben, általában tavasztól-őszig a hegyimentők állomásaként szolgálnak, de ősztől-tavaszig nyitva állnak, befogadva a bajbajutottakat, vagy azokat, akik eleve erre építik a túráikat, pl. télen. Ja, és teljesen ingyen! Itt a kamrában elég sokféle konzervet találtunk, ami nagyon jó, adott esetben akár életet menthet. Természetesen a házak közelében minden esetben működő forrás is van. Szépen visszaküzdöttünk 300 métert felfelé a gerincig, ahol az eddiginél is hidegebb szél fogadott minket.

Folyamatosan érkeztek a felhők észak felől

Ereszkedés a Buta-menedékház felé

Időközben arra jutottunk, hogy megnézzük még a majdnem útba eső Buta-réti védkunyhót, sátorozóhelyet és a Buta-tavat is, ahová ugyan kijelölt út nem vezet, de a házigazdánk erősen ajánlotta, hogy nézzük meg azt is, ha már ott vagyunk.  Fontos lehet! A telefonok nem igazán működtek sehol utunk során a hegyen. A Buta-menedékház közelében semmi térerő, csak a főépület konyhájának sarkánál, mert ott antennája van a háziaknak. A Buta /Plaiul-Mic/ nyeregben és a Pelága-réten semmi. A Buta-réten a védkunyhó sarkánál és a Buta-tó felső részénél viszont tudtunk telefonálni.

A Buta-réti védkunyhó, és a sátorozásra kijelölt rét

Remek kis forrás van a réten a ház előtt

Kilátás a Buta védkunyhótól

A kunyhóban. A polcon sok magyar konzerv volt

A ház emeletén 3 ágy található

Itt is kajáltunk egy kicsit, meg pihentünk is valamennyit, és mivel javulni látszott az idő itt lent, elindultunk. Innen a Buta-rétről egy 20 perces kitérő a Buta-tó, melyhez nyugati, dél-nyugati irányban kell a réten keresztül vágni. Lényegében követni kell a patakot felfelé és aztán jobbra tartva eljutunk a tóhoz.

A Buta-tó. Háttérben ha jól sejtem a Kusztura közel 2500 méteres csúcsa  /2457m/

A Buta-tó

Miután ki nézelődtük magunkat,  visszamentünk a Buta-menedékházhoz. Vacsoráztunk és kissé átmelegedtünk a fűtött-füstös, félhomályos étkezőben, miközben megvacsoráztunk. A bakancsok vagy ruházat megszárítására igazából esély sem volt, de szerencsére mindenből volt tartalék. Ezen az estén nem működött az aggregátor, így nem volt melegvizes fürdés. A szobákban sem változott a helyzet, ahhoz képest, hogy havazott és fagyott a környéken, viszont a házigazdáink begyújtottak magukra már délután. Elgondolkoztunk azon, hogy jobban jártunk volna azzal, ha a védkunyhók valamelyikében éjszakázunk -ingyen!!!- hiszen azok is nyújtottak ugyanilyen szolgáltatást, az étkezést kivéve. Kár, hogy nem tudják igazából kihasználni a menedékház remek fekvésének a lehetőségeit! Sokkal többet ki lehetne belőle hozni viszonylag kis anyagi ráfordítással és sokkal-sokkal több odafigyeléssel, ami meg nem kerül semmibe.

Másnap ismét korán keltünk, házigazdáinkat nem is láttuk, el sem tudtunk köszönni.

Reggeli fényekben a Kis-Retyezát

Egy jó órával hamarabb leértünk, mint két napja fel. Szuper. Így kora délelőtt már a kocsiban ültünk és ismét jó tempóban repesztettünk hazafelé, ami majd csak hazaérve, a megyehatáron belül tört meg a lendület... 

Eldöntöttük, hogy jövőre irány az északi oldal, sátrazunk, mert a Retyezátban még azt is lehet a kijelölt helyeken, és egy-két nappal több időt szánunk a túrára. Ja, és majd a nyár elején jövünk. Bár lehet, hogy az meg korai lesz....  

Hazafelé... az északi oldal, égig érő csúcsok. Viszlát jövőre!

Újabb egyéjszakás kaland a Mátrában - Célkeresztben a Galya-kilátó

Még az év elején, egy kissé fagyos márciusi éjszakát töltöttünk a Mátra egyik újonnan épült kilátójában, a Gortva-Jójárt kilátóban, a Nyikom csúcsán. Akkor elhatároztuk, hogy meglátogatjuk a másik "lakótornyot" is, a Galyatetői Nagy-Péter-hegyesén álló Galya-kilátót, melyet szintén 2015-ben újítottak fel, a régi /1939/ 17 méter magas toronyra ráépítve további 13 métert.

Azóta ez valahogy elmaradt, de most így a nyár végén, és talán már az ősz elején pótoltuk ezt a hiányosságot. A szokásos hajnali kelés után kicsit vonatoztunk, kicsit buszoztunk, de már 10 óra környékén ott voltunk a Mátra közepén, a Vörösmarty turistaház buszmegállójában leszállva. Onnan el is kezdtünk rögtön ereszkedni a Csórréti víztározó irányába a zöld négyzet jelzésen. Persze csakis azért, hogy később ugyanezt visszamásszuk majd. A víztározóhoz lemenni nem lehet, hatóságilag tilos a megközelítése. 

Később -valahol a Nyírjesi vadászház környékén- átváltunk a kék+ jelzésre, és megjelenik a térképeinken amúgy nem szereplő kék sáv is. A végig szelíden emelkedő úton, kellemes késő nyárias melegben baktatunk a Galyatető irányába.  

Kellemes emelkedő a Galyatető irányába. Mögöttünk a Kékestető csúcsa és a TV torony.

Óvatosan, de mindig csak felfelé...

Szépkilátás a Galyatetőtől már nem olyan messze

A Galyatetőre érkezve a szokásos szeptemberi hétköznapok pangása látszik, de mondjuk a hangzatos nevű Grand Hotel Galya parkolója tele van autóval. A tavaly átadott Turistacentrumban viszont nyoma sincs a tömegnek. Megkapjuk a kulcsainkat, kis kavarodás, elmondják, hogy mi működik és mi nem. Persze aztán az sem úgy ment, de mindegy. Várnunk kell, mert korán érkeztünk, a kilátót 15 órától lehet elfoglalni, és sajnos még csak 14.30 van. Hiába na, rend a lelke mindennek. Más vendég nem is lesz a toronyban, így biztos nem fogjuk egymást zavarni a méretes vasajtók földöntúli csikorgásával, amelyet nyitáskor-záráskor hallatnak. Ja, és ha már kapuk, ajtók... 200 ft.-ot kellene bedobni a beléptető kapun, annak, aki csak felmegy a toronyba. De ez a pénznyelős beléptetőrendszer már tavaly ősszel sem működött, éppúgy, ahogy most sem.  

Galyatető, Galya-kilátó. Az ország legmagasabban fekvő "bivakszállása", amely a 955 méter magas Péter-hegyesén található. A kilátó magassága 30 méter.

Gyorsan elugrunk még ebédelni -vagy uzsonnázni?- mert a Turistacentrumban éppen nem üzemel a konyha, és egyébként sem fogadják el az OTP SZÉP kártyánkat, bár a többi fajtát igen. Aztán irány a Nyesettvár elnevezésű földvár, amely a Galyától déli irányban, nagyjából 40 perc alatt kényelmesen elérhető a sárga sáv jelzést követve, bár a végén arról le kell térni, mert a várhoz jelzett út nem vezet fel. 

A Nyesettvár jellegzetes babszem alakú formája

Az igaz, hogy ide nem vezet jelzett út, de a vár megkeresése része a "Várak a Mátrában jelvényszerző túramozgalom" útvonalának. 

A várról: 

"A Galya-tető egyik déli nyúlványán, a 812 méter magas észak-déli irányú gerincének délen kúposan kiemelkedő csúcsán található a Nyesettvár. A babszem alakú csúcs tetejét mély sáncárok zárja körbe, melynek hossza 70 méter, szélessége 35 méter. Területét teljesen erdő borítja. A mátrai gyűrűs várak közül ennek a legszebb az árokkiképzése. Lehetséges, hogy az ismeretlen eredetű gyűrűvárat a középkorban megerősítették. A várat 8 méter széles, sziklába vágott árok veszi körül. A nyugati árokszakasz mellett megfigyelhető az egykori felvezető út nyomvonala. A vár kapuja valószínűleg a délnyugati oldalon volt, a belső területén a felszínen látható kövek elhelyezkedése egy három részre osztott építményre utalnak. A várat írott források nem említik, alaposan még nem kutatták." 

Forrás: www.varbarat.hu

Éppen sötétedés előtt visszaértünk a toronyhoz, ami nem is baj, mert sem az oda vezető út, sem a torony nincs semmilyen formában kivilágítva. Fejlámpánk természetesen van, fent a "szobában", ahol két gyengécske fényforrás van, amiből csak egy működik. Egy gyors vacsora a kilátó tetején, mert ott legalább van egy asztal és két pad, amely nagyban növeli az ember komfortérzetét étkezések közben. A "szobában" természetesen semmi ilyesmi sincs, hiszen fő az egyszerűség. Viszont konnektor és működő ingyenes wifi kapcsolat az van. Arról is érdemes néhány szót ejteni, hogy a "vizesblokk" cirka 250 méterrel távolabb, és 50 méterrel lejjebb van, akinek netán sürgős dolga akadna ott, annak nagyon gyorsnak kell lennie... erre egyébként felirat figyelmeztet a "szobánk" falán.
A kilátó történetére, építésére, tavalyi felújítására, s elnyert szakmai -építészeti- díjaira külön nem térnék ki, aki szeretne erről olvasni, az számtalan helyen megteheti. 

Naplemente a "ketrecből" kitekintve. A lépcsősort és a kilátót drótháló veszi körbe

És nagyjából ugyanaz, már szabadon, a kilátó tetejéről nézve

Miután besötétedett, ilyen panorámában volt részem a Galya-kilátó tetejéről Gyöngyös felé kitekintve. Szemben nem egy űrrakéta vár kilövésre, csupán egy éjszakai jelzőfénnyel kivilágított adótorony látszik ... Ja, és a jobb felső sarokban a tejút... 

Az éjszaka csendben telt a toronyban, de hát mi is történhetett volna...? A kilátóban éjszakázás nem volt újdonság számunkra, hiszen máskor is voltunk már hasonló objektumokban, mondjuk éppen itt a Mátrában is, hisz nyilvánvalóan adja magát a lehetőség, de erről majd kicsit később...  A helyiségben +18'c volt hajnali 4-kor, amikor is már felkeltem. Nem meglepő módon bizony szarvasbőgésre ébredtünk, mert hát itt van a szezonja annak is. A kilátásra természetesen nem lehet panaszunk, hiszen igazából -talán a déli irányt kivéve- mindenfelé remek és változatos képet mutat a panoráma, különösen napkeltekor, napnyugtakor igaz ez.  

Napkelte előtt kicsivel

Napkelte után kicsivel

Egy gyors és rövid reggeli után leköltözünk a toronyból, leadjuk a kulcsokat, és elindulunk a Vörösmarty turistaház felé, követve az OKT útvonalát. Menet közben gondolkozunk rajta, hogy minek is nevezzük ezt az egy éjszakát a betonkockában.... nem tudom. A számtalan szabadban, barlangban, hegytetőn vagy éppen patak partján eltöltött éjszaka után ez nem adta az igazi bivakolás érzését, de egy valódi szállásét sem. Valahol a semmi és a valami között voltunk, méghozzá olyan árfekvésben, amit igazából semmi sem indokolna. Szerintem ehhez a szálláshoz -vagy inkább menedékhez- egy becsületkassza illene igazából, semmi több. Szóval... egy próbát megért, de ennyi.

Így reggel hét után kicsivel már baktatunk lefelé az amúgy szép, langyos, késő nyárias hangulatú erdőben. Néhány évvel ezelőtt jártunk erre utoljára, de akkor még rengeteg fa volt kidőlve, akkor szinte járhatatlanná téve az utakat. Mostanra eltakarították, de a vihar nyomait hosszú évekig magán viseli még az erdő. 

Kopasz hegyoldalak

Lágy szellő, szűrt napsütés, szép kilátás a Mátra gerincéről

Őszi kikerics. Itt a szezonja. Sajnos sokan összekeverik a krókuszokkal őket

Reggeli szárítkozás

Az erdő szentélyében

És akkor visszatérve arra, amit fentebb említettem a kilátóban éjszakázásról. Szóval nem újdonság ez számunkra, hiszen éppen a Mátrában -és más helyeken is- többször éjszakáztunk így. Itt például a Csór-hegyen a kilencvenes évek elején többször is, az akkor még álló Kós Károly kilátóban, amit becenevén így is hívtak: "lándzsahegy kilátó".

Ma már turistatörténelem... Kós Károly -lándzsahegy- kilátó.  Nekünk személyes és szép emlék....

Galyatetőtől néhány kilométerre a Csór-hegyen állt a nyolcvanas-kilencvenes években egy fa szerkezetű kilátó, becenevén a "lándzsahegy" kilátó, mindössze tíz évet /1984-1994/ szolgálva a kirándulókat. Aztán szépen tönkrement, részben a felelőtlen turisták, részben a karbantartás hiánya miatt. Mi itt is aludtunk, több éjszakát is anno. Ezen a kis összeállításon látható a "lándzsahegy", illetve mi ketten a párommal 1993-ban, amint éppen pihizünk a felső emelet deszkáin. A jobb alsó sarokban a mostani állapot, amit a Galya-kilátóból hazafelé fotóztunk. Sajnos még a romokat sem voltak képesek eltakarítani 2001 májusa óta, amikor is hivatalosan "lebontották", pedig ott megy el mellette az OKT és a Mátrabérc túra is. 

Családi kép a lándzsa hegyében... 1993 május

2016 szeptember. Szomorú látványt nyújt az egykori szép emlékek helyén álló -fekvő- deszka és gerenda halom...

A romokat körbejárva nagyokat sóhajtoztunk, elmerengve azon, hogy milyen kár ezért is... és milyen jó, hogy amikor volt rá lehetőségünk, bizony hányszor feljöttünk ide, élvezve az erdő csendjét... 

Innen már csak egy ugrás volt szinte a Vörösmarty turistaház előtti autóbuszmegálló, s onnan is szinte csak egy ugrás volt az az 5 órás út, amit hazafelé utaztunk busszal, vonattal. Ennél azonban -lélekben- sokkal nagyobb utat tettünk meg az erdőben, azon a néhány kilométeren, a kilencvenes évek szú ette fa kilátójától a mai szupermodern wifis betonkockáig...

Tündérek, sárkányok, és maga az ördög.... Túra az Ördögmalom vízeséshez

Több mint 5 éve annak, hogy felmerült mint lehetséges túracélpont az Ördögmalom-vízesés /Cascada Moara Dracului/. Azóta sem jutottunk el hozzá, de most sikerült! Na de.... miről is van szó? Nem, ez nem a Visegrád melletti Ördögmalom-vízesés, melyet még a Wikipédia is összekever ezzel.... hiszen 25 méter magas vízesésként említi a Visegrád mellettit, ami pont megfelel a mostani úti célunkként említett Ördögmalom-vízesésnek. Habár amaz legfeljebb ha 2.5 méteresnek mondható. És a túrázók is keverik, hiszen a Visegrádi az ismertebb hazánkban.

Szóval hol is járunk? Romániában, szerintem ez könnyen kitalálható volt ebből: Cascada Moara Dracului. A továbbiakban viszont már nem ilyen egyszerű a helyzet, mert sok esetben Magyarországon mi a Czárán Gyula féle elnevezéseket használjuk, amiket már a kint élő magyarok sem mindig ismernek, a helyi román lakosok meg pláne nem. Szóval nagy vonalakban.... Nyugati-Kárpátok /Carpații Occidentali/, Erdélyi-szigethegység /Munții Apuseni/, Bihar-hegység /Munții Bihor/, Vigyázó-hegység /Munții Vlădeasa/ ... Innentől azonban az egyszerűség kedvéért használjuk a Magyarországon ma közismertebb elnevezéseket. 

Szokásunkkal ellentétben nem hétköznap indultunk túrázni, hanem szombaton. De hogy bebiztosítsuk magunkat és ott legyünk az esetleges "tömeg" előtt, hajnali négykor már úton voltunk. Reggel hét után már Biharfüreden vagyunk, ami jónak számít, tekintve a hagyományosan rossznak mondható utakat és a reggel 6 utáni állatinváziót a falvakban, ugyanis ilyenkor hajtsák ki az állatokat a legelőkre. Ez általában 15-20 perces várakozást jelent az autósoknak.

Gyors vetkőzés-öltözés, felkerülnek a bakancsok. Csepeg az eső, hűvös szél fúj, fekete az ég.... nem igaz... azt beszéljük, már több éve nem volt rá példa, hogy esőben túrázzunk errefelé, habár a környék híres-hírhedt a sok csapadékról, különösen a nyári hónapokban. Elindulunk a folyamatosan emelkedő úton, beérünk a fenyvesbe a Csoda-forrás után.... eláll a csepergés, tisztul az ég.... helyes, mi is így gondoltuk...! A fenyvesben annyira nézelődünk, hogy elvétünk egy útelágazást, amit rövidesen észre is veszek, de nincs jelentősége, ez is a Kishavas felé vezet minket, s mint utóbb kiderül, jobb is mint a jelzett ösvény. Így Biharfüredről egy jó óra alatt felértünk a Kishavas alá, ahonnan megkezdtük az ereszkedést a Dragán-völgyébe, de előbb még megcsodáltuk a felszállóban levő reggeli párát, ami talán csak nem a sárkányok lehelete...???

Felszállóban a reggeli pára, talán csak nem a sárkányok lehelete...?

Nagyjából 50 perc alatt értünk le a Cserepes-völgy és a Dragán-völgy találkozásánál levő hídhoz, ahol a legegyszerűbb a patakon átkelni.

A több méter széles patakon áradáskor nem egyszerű átkelni, ha nem követjük a jelzést a híd felé déli irányba

Ahol a fenyők az égig érnek

Miután átkeltünk a hídon, északnak fordulunk a Cserepes-erdészház felé, ahol is az Eszmeralda-forrásnál reggelizünk majd, ahol szükség esetén vizet is vehetünk magunkhoz, és kiépített pihenőhelyet is találunk. Eddig minden a tervek szerint halad, az idő is szuper, az utak is jók, és sehol egy ember. Élvezzük a csendet és a jó levegőt!

Cserepes-erdészházak

Az Eszmeralda-forrás

Kiépített pihenő a forrásnál. Sajnos ez ritkaság a környéken.

Rövid pihenő után indulunk is tovább, kb. 300 métert teszünk meg lefelé a völgyben, ahol egy hirtelen jobbra kanyarral befordulunk az Ördögmalom-völgybe felvezető erdészeti útra, ami most egy újbóli hosszabb emelkedőt fog jelenteni. De ez már a célegyenes szinte. Csodás napsütés van, enyhe szellő lengedez, mindenfelé a fenyők langyos gyantás illata száll. Kell ennél jobb szombati program? Csak azt sajnálom, hogy sajnos az út végig a patak felett-mellett halad, de a sűrű növényzetből abból csak ritkán látni valamit. Pedig sokkal-sokkal szebb lenne az, ha ott lejjebb mehetnénk a patakot követve, közelről csodálva a kisebb-nagyobb zúgók-csobogók mohás, páfrányos útját.

Úton az Ördögmalom-völgy elején

Két nagyobb kőfolyás nehezíti utunkat. VIGYÁZAT! Az ilyen helyeket nagyon kedvelik a viperák!

Igazából az egész úton csak két kőfolyás és azok követlen környéke az, amely technikailag nehézséget okozhat a túrázóknak, de én úgy gondolom, hogy ez leginkább csak havas, jeges időben lehet gond. Ha ezeken túl vagyunk, már csak egy rövid séta és bent vagyunk az ördög katlanjában, nagyjából 4 órás úttal Biharfüredtől.

Czárán féle nevükön: Notre Dame bástyái

Mindenfelé 30-50 méter magasságú sziklafalak állják utunkat

Maga a vízesés lényegében 2 nagyobb lépcsőn nagyjából 25 méter bucskázik lefelé a hegyről, s közben az éppen aktuális vízhozamtól és széljárástól függően betakarja vízpermettel a környéket vagy éppen minket. Mindenfelé 30-60 méter magas sziklafalak állják utunkat, Notre Dame bástyák, miközben egyre csak a vízesés robaját visszhangozzák. Azt sem tudjuk merre nézzünk, mit figyeljünk. Az ember csak áll, és bámulja a természet szentélyének gótikus formáit. Igazán vad vidék ez, kijárt, gondozott ösvényeket sehol se keressünk, a táj szépsége és romantikus vadsága ellenére nem tartozik a leglátogatottabb túracélpontok közé, pedig egykor a Biharfüred környéki túrák kedvelt és népszerű célpontja volt.

Az Ördögmalom-vízesés. A két nagyobb lépcsőn 25 métert zuhan alá a patak

Az alsó zúgó. Itt akár fürödni is lehet

Igen... és ha már itt tartunk. Miről is szól az Ördögmalom legendája...? Mert persze van legendája, mint minden olyan hegységnek, ahol hatalmas fenyveseket, égre törő hegycsúcsokat, rohanó patakokat, nyájakat terelő pásztorokat vagy éppen más hegyi-erdei embereket találunk. Az ilyen helyeken mindig legendák, mesék születnek, előbb-utóbb tündérek, manók, ördögök, óriások vagy éppen sárkányok tűnnek fel. Így tehát ennek a helynek is megvan a maga meséje.  

"Valamikor régen, még az óriások idejében a daliás Briţei a hegytetőről lenézegetve megpillantotta lent a szép Dragán tündért. Amint az ilyenkor illik, rögtön fülig szerelmes lett belé, de a szép Dragán sem maradt érzéketlen Briţei iránt. Azonban a tündért egy rettenetes sárkány őrizte, aki a két szerelmes közé egy roppant sziklavárat épített, megrakva egy légió ördöggel. Bármerről akart is a derék Briţei szerelmeséhez kerülni, a sárkány felszedte bűbájos sziklavárát és mindenestől áttette oda, hol az ifjú közeledett. A tündér azonban addig kérlelte a hatalmas Buteasat, míg egy viharos éjszakán, mikor az ördögök is behúzódtak a vackukba, aláásta Briţei segítségével a várat. Nagy sziklás oldalából lebocsátott sziklabombáival ledöntötte a hatalmas bástyákat. Az ördögök közül csak magnak maradt meg egy-kettő, a többit eltemették a romok és csak a hely neve mutatja, hogy ittjártak valaha. Ahol pedig a menekülők végigrohantak, ott máig sem nőtt erdő. Élesen látszik az ördögök útja, mint egyenes gyepes sáv a Grujes-tető felé. A fősárkány a nagy ijedtségtől kővé dermedt és ma is ott látható a beomló víztömeg szomszédságában. A víz azóta is őrli a vár bástyáinak maradványait. De megviselte a nagy hegyomlás a Buteasat is. A hatalmas rázkódás alatt megroskadt a jó öreg feje is és azóta két mély horpadás látható rajta. A két szerelmes pedig máig is boldogan él."

A Bocsásza -Buteasa- behorpadt teteje is bizonyíték a mese valóságalapjára.... Jobbra lejjebb a Notre Dame  sziklatornyai látszanak a fenyők felett

És amint a képen is látszik, a Bocsásza -Buteasa- behorpadt teteje is bizonyíték a mese valóságalapjára.... aki nem hiszi, járjon utána!

És mi történt velünk a vízeséshez érve? Pótoltuk elvesztegetett energiánkat egy gyors ebéd formájában. Fotóztunk, nézelődtünk, és eldöntöttük, hogy ide bizony még vissza fogunk jönni, mert ez csak egy rövidke ízelítő volt a teljes meséből, ha már a legendák földjén járunk. Közben megérkezett 4 román turista, de mi már visszafelé készülődtünk, hiszen már jócskán elmúlt dél. Visszafelé megdöbbenve néztük, hogy felbolydult az eddig oly nyugodt, csendes vidék, kb. 40-50 fős magyar kirándulócsoport verekedte át magát a kőfolyásokon. Hmm... csak megérte korán kelni! Hazafelé még felmentünk a Kis-havas csúcsocskájára, amely 1411 méterre emelkedik ki a tájból. Innen már csak lefelé kellett mennünk a Biharfüredi parkolóban hagyott autóig. Mindent egybevéve remek napunk volt, megnéztük azt amit szerettünk volna, remek időnk volt, és délig igazán csendes volt az erdő, a hegy. 

Néhány adat, infó a túráról:

A túra hossza kb. 18 km volt, kb. 1000 méter emelkedéssel. Biharfüredtől az Ördögmalom vízeséséig a kék+ jelzést követtük, a jelzések minősége, mennyisége megfelelő volt. GPS jelet az út teljes hosszán gond nélkül fogtunk, de mobilhálózat a völgyekben sehol sincs. Vízhez több forrásból is juthatunk útközben, de figyelni kell a források felsőbb területeire, hogy nincs-e bennük szennyezés. Én közepesen nehéznek jellemezném a túrát, de kedvezőtlen időjárási viszonyok mellet már inkább nehéznek.